Családok Angyala díjat kapott Novák Katalin és Balog Zoltán

Családok Angyala (Angelus Familiarum) díjat kapott Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár és Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma volt vezetője szerdán a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalomtól.

    A megalakulásának tizedik évfordulóját Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban ünneplő civil szervezet rendezvényén azok vehették át az Angelus Familiarum díjat, akik “tevékenységükkel, életpéldájukkal a gyermekvállalás, a családalapítás fontosságát és boldogságát” képviselték a nyilvánosság előtt.
Novák Katalin a díjat megköszönve azt mondta, a kormány célja, hogy minden fiatalnak akkor és annyi gyermeke legyen, amikor és amennyit szeretne. Ehhez fontos, hogy a kormányzat ezzel a mozgalommal és más hasonló szervezetekkel együttműködjön – tette hozzá az államtitkár, aki a szülőket hősöknek, angyaloknak nevezte, akik sokat tesznek azért, hogy a magyar nemzet gyarapodó és fiatalodó legyen.
Balog Zoltán úgy fogalmazott, hogy “az angyalság, az apaság és az anyaság összetartozik”, mivel a szülők az angyalokhoz hasonlóan nem magukra, hanem küldetésükre, a gyermekeikről való gondoskodásra fókuszálnak. Az “önfeledés” a keresztény hitnek is lényege – mondta, hozzáfűzve, hogy aki erre képes, az rá tud csodálkozni társára, gyermekére és a világra.
Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom elnöke arról beszélt, hogy a szervezet célja a gyermekvállalással kapcsolatos nemzeti minimum megteremtése. Ehhez az kell, hogy eloszlassák az emberek ezzel kapcsolatos félelmeit és ezáltal megszülethessenek a kívánt gyermekek. Szeretnék, hogy a következő években több ezer önállóan működő, helyi szervezete legyen a mozgalomnak – tette hozzá.
Családok Angyala díjat ítéltek még oda Bagdy Emőke klinikai szakpszichológusnak, Böjte Csaba ferences szerzetesnek, Csehi Mariannának, a Hungaropharma kommunikációs- és marketingvezetőjének, Kiss Gergő háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázónak, Lovasi András előadóművésznek, Oberfrank Pál színész-rendezőnek, Odor Andrea országos vezető védőnőnek, Pál Ferenc katolikus papnak, mentálhigiénés szakembernek, Révész Bálintnak, a K&H Bank HR-főosztályvezetőjének, Szabó Zoltánnak, a British Telecommunications ügyvezető igazgatójának, Szűcs Édua grafikusnak és Velkey Györgynek, a Bethesda Gyermekórház főigazgatójának.
A mozgalom vezetői a tízévente odaítélendő díjakon túl okleveleket adtak át a szervezet számos egykori és jelenlegi munkatársának, támogatóinak, jótevőinek.
A rendezvényen és a díjátadón részt vett Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége.
Az ünnepségen mutatták be Borsody István dokumentumfilmjét, amelyben a mozgalom mellé álló meghatározó személyiségek mondják el gondolataikat családalapításról, gyermeknevelésről, az alapítvány munkájáról.
Az MTVA archív felvételeit is felhasználó filmben megszólal Kopp Mária, a mozgalom létrehozója, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Magatartástudományi Intézetének egykori igazgatóhelyettese, akinek az a megállapítása, hogy “a magyar családok több gyermeket szeretnének, mint amennyi aztán megszületik”, a mozgalom jelmondata lett.

Budapest, 2019. szeptember 18. Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége (elöl, j2), Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma volt vezetője (elöl, b), Novák Katalin család és ifjúságügyért felelős államtitkár (elöl, b2), Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom elnöke (elöl k), Vigh József, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom ügyvezető elnöke (elöl, j) a civil szervezet 10 éves fennállásának alkalmából rendezett ünnepségen Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban 2019. szeptember 18-án. A rendezvényén azok vehették át a Családok Angyala (Angelus Familiarum) díjat, akik “tevékenységükkel, életpéldájukkal a gyermekvállalás, a családalapítás fontosságát és boldogságát” képviselték a nyilvánosság előtt. MTI/Illyés Tibor

 

 

 

Forrás, fotó: MTI

cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com