Csaknem 20 kilogrammos policisztás májat operáltak ki egy osztrák nőből

Kioperálták az orvosok egy osztrák nő 17,5 kilogrammot nyomó, úgynevezett policisztás máját Grazban. 

Ezen májbetegség jellemzője, hogy a szervben folyadékkal töltött hólyagok alakulnak ki. Peter Schemmer, a Grazi Egyetemi Klinika munkatársa a műtétről a héten tartott sajtótájékoztatón elmondta, valószínűleg ez az eddig eltávolított legnagyobb policisztás máj Európában.

A 34 éves páciens, Verena Geier fél évvel az operáció után jól gyógyul. Mint elmondta, teljesen új életérzést tapasztal. “Haskörfogatom olyan óriási volt, hogy a végén már az autóvezetés is problémát jelentett” – fejtette ki.

Az operációval összesen 40 kilogramm súlytól szabadult meg egy csapásra. Betegsége miatt túl sok víz gyűlt össze a hasüregében, a műtét során ezt a folyadékot is eltávolították. A betegség 2015-ben lázzal jelentkezett, majd egy vizsgálat során üregeket észleltek a májban. A következőkben csak megfigyelték a folyamatot, később Geier egy kutatás keretében speciális gyógyszereket kapott, melyek azonban nem használtak.

A páciens csak 2018-ban, erőteljes orvosi nyomásra döntött a májtranszplantáció mellett. “Nagyon féltem tőle” – ismerte el a nő, aki február óta ismét tud dolgozni. A policisztás máj meglehetősen ritka. A klinika szerint mintegy 10 ezer emberre jut egy-egy ilyen eset, mely többnyire genetikai eredetű.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com