A Clooney házaspár fellép a világ tárgyalótermeiben zajló diszkrimináció ellen

A világ tárgyalótermeiben zajló diszkriminációra hívja fel a figyelmet George és Amal Clooney, hogy segítse a hátrányos megkülönböztetés felszámolását.

    Az Oscar-díjas filmszínész és brit-libanoni származású felesége, az emberi jogi ügyvédként dolgozó Amal Clooney a People’s Postcode Lottery által szervezett jótékonysági gálaest vendége volt csütörtök este Edinburghben. A rendezvényen humanitárius tevékenységéért tüntették ki a házaspárt.
Az 57 éves hollywoodi filmsztár beszédében elmondta, a világ néhány országában “igazán gyalázatos dolgokra” használják a bíróságokat és fontos “rávilágítani” ezekre a helyekre.
A házaspár által 2016-ban alapított Clooney Foundation for Justice idén indítja el a TrialWatch elnevezésű projektet, amelynek lényege, hogy figyelemmel kísérik a világ országaiban zajló tárgyalások menetét és listába gyűjtik azokat az országokat, amelyek a tárgyalótermeket használják fel a kisebbségek és az államhatalom kritikusainak elnyomására.
Amal Clooney hangsúlyozta, hogy fontos rávilágítani az igazságtalanságokra és megnevezni azokat az országokat, amelyek a bíróságokat felhasználva veszik célba a sebezhető embereket, az emberi jogok védelmezőit és a sajtószabadságot. “Az erre irányuló feljegyzések kezdete óta soha nem volt még annyi újságíró börtönben világszerte, mint most” – tette hozzá a 41 éves ügyvéd.
Clooneyék 2014-ben házasodtak össze és mindketten igyekeznek arra használni hírnevüket, hogy tudatosítsák a társadalomban az olyan létező problémákat, mint az emberi jogok megsértése és a korrupció.

 

Forrás: MTI

Fotó: bulvar.parameter.sk



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com