César Ritz 170 éve született

Százhetven éve, 1850. február 23-án született César Ritz, “a királyok szállodása, a szállodások királya”. Az MTVA Sajtóadatbankjának anyaga:

    Egy eldugott svájci völgyben, egy német nyelvű pásztorcsalád tizenharmadik gyermekeként látta meg a napvilágot. A rendkívül vallásos fiú iskoláit a jezsuitáknál végezte, később élete egyik legnagyobb élményének azt tartotta, hogy XIII. Leó pápa magánkihallgatáson fogadta. Apja a kanton fővárosába küldte tanulni, de amikor három év után sem beszélt franciául, egy kis szállóba dugták inasnak, majd innen is eltanácsolták “tehetségtelensége” miatt. 1867-ben a világkiállítás vonzotta Párizsba, ahol végre sikerült a nyelvet elsajátítania, de csak mosogatói állásig vitte, és komoly előrelépésnek számított, amikor kisegítő pincérként tudott elhelyezkedni.
Pályafutása ettől kezdve meredeken emelkedett, még a francia-porosz háború és a Párizsi Kommün sem okozott törést. Vendégei kényelme érdekében nem ismert lehetetlent: egy híres történet szerint az 1870-es évek elején egy alpesi hotelt vezetett, amikor egy rendkívül hideg szeptemberi napon váratlanul 40 gazdag amerikai turista érkezett vacsorára. Ritz a pálmafák rézvázáit olajjal megtöltve kályhává alakíttatta át, a vendégek lábát felforrósított, ruhába tekert téglával melegítette, vendégei pedig elragadtatva távoztak.
Alig huszonhét évesen vette át a csőd szélén álló luzerni Grand Hotelt, amelyből irányítása alatt messze földön híres szálloda lett. Ritzet és főszakácsát, Auguste Escoffier-t árnyékként követte a társaság krémje, a walesi herceg, a későbbi VII. Eduárd brit király például azt mondta: “ahová Ritz megy, oda megyek én is”.
Ritz alapelve volt, hogy “a vendégnek mindig igaza van”, így még a legképtelenebb kívánságokra sem mondott nemet, legfeljebb idővel megmagyarázta, miért nem lehetett azt teljesíteni. A korban szokatlan módon rendkívüli súlyt helyezett a higiéniára, személyesen felügyelte a takarítást és ő vezette be, hogy szállodáiban minden textilnek – bútorhuzatnak, függönynek – moshatónak kellett lennie. A tányérmosogatóból lett szállodás vendégeihez illően elegáns jelenség volt: naponta négyszer öltözött át, gomblyukában mindig friss virágot viselt, bajuszát magyar pomádéval illatosította és minden vendége nevére emlékezett.
1889-ben hosszú győzködés után és óriási fizetés fejében felvállalta a londoni Savoy vezetését, és olyan hellyé tette, ahol “érdemes élni”. A méregdrága pezsgő és bor, Johann Strauss zenekara annyira vonzotta a nagyérdeműt, hogy az angol gentlemanek olykor klubjuk helyett itt vacsoráztak. Hét év után aztán összekülönbözött a hotel tulajdonosával, aki pénzügyi csalással vádolta meg és elbocsátotta. A vádaknak senki sem adott hitelt, így a továbbra is makulátlan hírnevű és hitelképes Ritz önállósította magát.
A párizsi Vendome tér 15. szám alatti palotában két évi, Ritz által felügyelt munka után 1898-ban nyílt meg a nevét viselő szálloda, amelynek személyzetét is személyesen válogatta és képezte ki. A Ritz valóságos mesevilágnak számított: a világon először itt volt minden lakosztályban fürdőszoba, telefon és villanyvilágítás.

 


A párizsi Ritz ma is az egyik legelegánsabb, legfényűzőbb hotel a világon, amely diszkréciójáról is híres: az itt megszálló hírességekről szállodai tartózkodásuk idején nem szivárognak ki információk. Imperial Suite nevű lakosztályának vendége volt Churchill, Roosevelt, Greta Garbo és Marilyn Monroe, szívesen whiskyzett bárjában F. Scott Fitzgerald és Hemingway (aki egyszer azt írta: ha a mennyországról álmodom, mindig a Ritz jut eszembe). Coco Chanel 35 évig bérelte az egyik lakosztályt, holott csak néhány lépésnyire volt saját háza, és innen indult utolsó útjára lesifotósokkal nyomában Lady Diana walesi hercegné is.
Párizs náci megszállása idején a németek is itt rendezkedtek be, akkoriban gyakori, bár nem szívesen látott vendég volt itt Göring, Rommel és Bormann. A nácik ugyan fizettek az általuk elfoglalt emeletekért, de 90 százalékos árengedményt kaptak “a francia nép vendégeiként”. A Ritz ezzel együtt “mini-Svájcnak”, majdnem hogy semleges területnek számított, hiszen az épületben a német tisztek sem fegyvert, sem egyenruhát nem viselhettek, franciák és németek egymás szomszédságában laktak.
Ritz 1899-ben Londonban is szállodát nyitott, külön elégtétel lehetett számára, hogy (a második világháború után lebontott) Carlton korábbi munkahelye, a Savoy vendégkörének egy részét, köztük a walesi herceget is átcsábította. Ritz életében még három nevét viselő szálloda nyílt: 1906-ban Londonban, 1910-ben Madridban és 1913-ban Budapesten, utóbbi a második világháborúban, a főváros ostroma alatt megsemmisült. (A világszerte, így Magyarországon is luxusszállodákat üzemeltető amerikai Ritz-Carlton szállodaláncnak nincs köze César Ritzhez, csak a névhasználati jogot vették meg az 1910-es években.)
A rendkívül lelkiismeretes Ritz 1902-ben idegösszeomlást kapott, amikor VII. Eduárd brit király koronázása utáni, a Carltonba tervezett bankettjét az uralkodó betegsége miatt el kellett halasztani. Depressziósan és összetörten 16 évig vegetált egy svájci szanatóriumban, itt is halt meg 1918. október 26-án, végső nyugalomra szülőfalujában helyezték. Neve bekerült az angol köznyelvbe: a ritzy luxust, eleganciát és fényűzést jelent.

 

 

 

Forrás: MTI

hu.wikipedia.org/wiki/Ritz_Szálló_(Budapest)



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com