Carmen Maura spanyol színésznő filmjeiből tartanak vetítéssorozatot az Urániában

Carmen Maura spanyol színésznő filmjeiből tartanak ötrészes retrospektív vetítéssorozatot április 24. és május 22. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban, Budapesten.

    Az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Spanyol Nagykövetség és a Cervantes Intézet közös vetítéssorozata a spanyol film nagyasszonya pályájának sokszínűségét mutatja be – közölte az Uránia Nemzeti Filmszínház az MTI-vel.
Az eseménysorozat nyitó-és zárófilmje is egy-egy Pedro Almodóvar-alkotás lesz. Április 24-én az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén című komédiát láthatja a közönség. A forgatókönyvet Pedro Almodóvar és Jean Cocteau írta.
Mint írják, Almodóvar még ismeretlen volt, amikor leforgatta első közös filmjét a már ünnepelt színésznővel. Maura a rendező korai korszakának majdnem minden alkotásában szerepelt, 1988-ban az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén című alkotással eljutottak az Oscar-díj előszobájáig, és ezzel a világhírig.
Almodóvar Volver című filmdrámája lesz a vetítéssorozat zárófilmje május 22-én. Az alkotásért 2006-ban Cannes-ban a spanyol rendező megkapta a legjobb nagyjátékfilmnek járó Arany Pálmát.
Maura dolgozott Carlos Saura rendezővel is. Munkáik közül a Jaj, Carmela! című polgárháborús történetet láthatja a közönség május 1-jén. Ez az alkotás 1991-ben az év filmje lett Spanyolországban, több Goya-díjat kapott, Maura pedig az év európai színésznője címet érdemelte ki. A színésznő együtt dolgozott még Fernando Truebaval, Mario Camus-vel, Agustí Villarongával és Alex de la Iglesiával is. Iglesiával készített filmjei közül a 2013-as Bűbáj és kéjelgés című, 18 éven felülieknek ajánlott horror komédiát tűzik műsorra május 15-én.
Carmen Maura külföldi alkotásokban is gyakran feltűnik: dolgozott Francis Ford Coppola, Alejandro Agresti, André Techiné, Etienne Chatiliez és Philippe Le Guay filmjeiben is. Le Guay 2010-es, Szerelem a hatodikon című romantikus története a hatvanas években játszódik egy párizsi bérházban, amelynek hatodik emeletén Spanyolországból menekült szobalányok, házvezetőnők laknak albérletben. A filmet május 8-án láthatja a magyar közönség Carmen Maura César-díjas alakításával.
Carmen Maura pályafutása során több mint ötven mozgóképben szerepelt, nevét Pedro Almodóvarral forgatott hét filmje óta ismerik világszerte a filmrajongók. Több Goya-díjjal rendelkezik, mint bármely más spanyol színésznő, tavaly decemberben pedig Sevillában, az Európai Filmdíj gáláján átvehette az Európai Filmakadémia életműdíját is, amelyet az elmúlt tíz évben mindössze négyszer ítéltek oda színésznek.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: urania-nf.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com