Cannes – Roman Polanski felesége felháborodott Tarantino filmje miatt

Roman Polanski felesége felháborodásának adott hangot pénteken a közösségi médiában amiatt, hogy Quentin Tarantino nem konzultált férjével a cannes-i filmfesztiválon bemutatott Volt egyszer egy Hollywood című filmjéről, amelyben Polanski 1969-ben brutálisan meggyilkolt feleségének, Sharon Tate-nek az alakja is feltűnik.

Emmanuelle Seigner francia színésznő az Instagramon közzétett posztjában azzal vádolta Tarantinót, hogy “felhasználta valaki tragikus életét, átgyalogolva rajta”.

Sharon Tate nyolc hónapos terhes volt, amikor a Mason-szekta tagjai meggyilkolták 1969-ben. Posztjában Seigner arról írt, hogy nem a filmet bírálja.

“Csupán azt mondom, nem zavarta őket (Hollywoodban), hogy egy olyan filmet csináljanak, amely Romanról és tragikus történetéről szól, miközben kitaszították őt maguk közül” – írta.

Roman Polanski 1978-ban Franciaországba menekült, amikor egy amerikai bíróság bűnösnek találta egy 13 éves lány megerőszakolásában. Polanskit 2003-ban Oscar-díjjal jutalmazta az amerikai filmakadémia A zongorista című filmjéért, ám azt soha nem vehette át, mert az Egyesült Államokban elfogató parancs van érvényben ellene. A filmakadémia a szexuális zaklatások ellen fellépő MeToo mozgalom hatására megvonta Polanski tagságát.

Tarantino filmje Brad Pitt és Leonardo DiCaprio főszereplésével 1969-ben Los Angelesben játszódik, és megjelenik benne Polanski és akkori felesége, Sharon Tate, akit Margot Robbie ausztrál színésznő alakít.

A film az egyik legesélyesebb a filmfesztivál fődíjára, amelyet szombaton ítélnek oda.

Tarantino állítólag konzultált Tate testvérével, Debra Tate-tel a film forgatásának kezdete előtt, és a cannes-i bemutatón arról beszélt, hogy vissza akarta hozni Tate elfeledetett tehetségét.

Az 52 éves Seigner, aki Polanski két gyerekének anyja, az Oscar-díjra jelölt Szkafander és pillangó című filmből közismert. Miközben Polanski tartózkodik a nyilvánosságtól, a színésznő gyakran emeli fel hangját férje védelmében.

Forrás: MTI.hu
Fotó: facebook.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com