CAFe Budapest – Fehér Boldizsár kapta az idei Margó-díjat

Fehér Boldizsár vehette át Vak majom című regényéért a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat az irodalmi fesztivál csütörtöki megnyitóján a Várkert Bazárban.

    Valuska László fesztiváligazgató az esemény csütörtöki megnyitóján elmondta: a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál kapcsolódó programjaként megvalósuló Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron ötödik alkalommal adták át a Margó-díjat a legjobb első prózakötet szerzőjének.

Fehér Boldizsár a díjjal 500 ezer forintot, próbafordítást és 10 millió forint értékű médiatámogatás kap első könyve népszerűsítéséhez, a Müpa pedig a Literárium sorozatában önálló estet szervez a nyertesnek.

Fehér Boldizsárnak a Magvető Kiadó gondozásában megjelent Vak majom című könyve egy kifordított fejlődésregény, a főszereplő ugyanis megkap mindent, mégis összeomlik az élete és a felelősségvállalás elől egészen Franciaországig képes menekülni. Sorsa a boldogtalanság tökéletes receptje, annak ellenére, hogy alig huszonnégy évesen már a Forbes magazin címlapján szerepel mint a világ leggazdagabb multimilllárdosa.

Valuska László hangsúlyozta: a Margó-díj célja felhívni a figyelmet a pályakezdő művészekre. Mint mondta, idén is 10 kötetből választotta ki a szakmai zsűri a nyertest. A grémium tagjai voltak Antal Nikolett, a Fiatal Írók Szövetségének képviselője; Czinki Ferenc, a Szépírók Társaságától, valamint Valuska László fesztiváligazgató.

Valuska László emlékezetett arra, hogy az elismerést 2015-ben adták át először.

Elmondta azt is, hogy az idei fesztivál négy napja alatt több mint 100 program várja az érdeklődőket és több mint negyven kiadó mutatja be újdonságait. A fesztiválon legújabb könyvével ott lesz többek között Bartis Attila, Krasznahorkai László, Nádas Péter és Bödőcs Tibor. Idén először rendhagyó irodalomórákat tartanak több mint 400 diák részvételével, ezzel párhuzamosan a tanárok workshopokon vehetnek részt. Szombaton Fél nap a holnapért címmel a klímaváltozáshoz kapcsolódó beszélgetéseken és előadásokon vehetnek részt az érdeklődők, fellép többek között Mérő László matematikus.

Kiemelte, hogy jótékonysági aukciót is szerveznek, a befolyt összegből kortárs magyar irodalmi csomagot juttatnak el 15 középiskola könyvtárába. Tavaly egymillió forint értékben kaptak könyvcsomagot a középiskolák – tette hozzá.

 

 

Budapest, 2019. október 10. A Margó-díjjal elismert Fehér Boldizsár író a Margó Irodalmi Fesztiválon és Könyvvásáron Budapesten a Várkert Bazárban 2019. október 10-én. MTI/Balogh Zoltán

 

 

 

 

 

Forrás, fotó: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com