A budapesti gettó 75 éve szabadult fel

Hetvenöt éve, 1945. január 18-án szabadult fel a a budapesti gettó. Az MTVA Sajtóadatbankjának anyaga:

    A gettó szó a középkorban zsidónegyedet jelentett, azt a városrészt, ahol először a közös életmód és vallás miatt költöztek össze a zsidó emberek, majd a 15. századtól már a mindenkori hatalom jelölte ki számukra kényszerlakhelyül. Európa utolsó gettóját Rómában a pápai állam 1870. évi megszűnte után számolták fel. A második világháború idején a német nemzetiszocialisták hoztak létre újra gettókat a megszállt kelet-európai területeken, egyebek között Lengyelországban és a Szovjetunióban.
Magyarországon az 1938-ban elfogadott első zsidótörvénnyel kezdődött meg a zsidók teljes jogfosztásához vezető folyamat. Az 1944. március 19-i német megszállás után a Sztójay-kormány sorra hozta a nem vallási, hanem faji alapon meghatározott zsidóság elleni jogszabályokat a sárga csillag viselésétől a zsidók lakásának igénybevételéig. 1944. április 28-án jelent meg a gettósításról szóló rendelet: ennek értelmében a kisebb települések zsidóságát nemre és korra való tekintet nélkül egy nagyváros határában gettókba, gyűjtőtáborokba szállították, a városi és a fővárosi zsidó közösségeket elkerítet t gettókban zsúfolták össze.
A gettósítás Kárpátalján már a rendelet megjelenése előtt, 1944. április 16-án hajnalban megkezdődött (ez a nap 2001 óta a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapja), az intézkedést néhány hét alatt az egész országban végrehajtották. Budapesten 1944. június 15-én rendelték el a hivatalosan zsidónak minősülők összeköltöztetését a sárga csillaggal jelölt házakba, ami tíz nap alatt meg is történt. A tömeges deportálások 1944. május 15-én kezdődtek, az Adolf Eichmann által irányított német törzskar a magyar közigazgatás és csendőrség tevékeny közreműködésével néhány hónap alatt 437 ezer vidéki zsidót hurcolt haláltáborokba. Budapest zsidóságának elhurcolását a nemzetközi tiltakozás hatására Horthy Miklós kormányzó július 6-án leállította.

A balul sikerült október 15-i kiugrási kísérlet után hatalomra kerülő nyilasok már október 20-án kényszermunkára rendelték a csillagos házakban összezsúfolt, jogfosztott emberek közül a munkaképes férfiakat és nőket. November elején elindították az első halálmeneteket: az árokásásra kirendelt embereket és a csillagos házakból összegyűjtött zsidókat a csikorgó hidegben élelem nélkül gyalogmenetben hajtották a nyugati határra, hogy ott a németeknek végezzenek erődítési munkálatokat, a lemaradókat és a legyengülteket agyonlőtték.
A halálmeneteket a budapesti képviselettel rendelkező semleges országok és a Vatikán tiltakozása miatt a hónap közepén leállították, és a zsidók gettóba zárását rendelték el, ami viszont a németek tiltakozását váltotta ki, mert az intézkedés a zsidóság országon belül tartását jelentette.
Elsőként 1944. november 15-én az újlipótvárosi gettó jött létre a pápai, svájci, svéd, spanyol és portugál védelem alatt álló házakból, a “nemzetközileg védett gettó” határait nem jelölték ki. A Margit híd pesti hídfőjénél álló épületekbe hivatalosan 15 600 védett személy költözhetett be, s jóllehet a hely nekik is csak szűkösen lett volna elég, hamis papírokkal ennél kétszer-háromszor többen zsúfolódtak itt össze. A védettség ellenére a nyilasok folyamatosan razziáztak, a kirabolt embereket a Duna-partra hajtották és agyonlőtték. A Váci út, Wahrmann (ma Victor Hugo) utca, Újpesti rakpart és Szent István körút alkotta négyszögből január elején a semleges diplomaták mintegy tízezer embert a nagy gettóba telepítettek át, ahol jobbnak ítélték túlélési esélyeiket. (Az újlipótvárosi gettó a nagy gettónál két nappal korábban, 1945. január 16-án szabadult fel.)
Európa utolsó, egyben legnagyobb gettójának létrehozásáról a nyilasok a rendeletek betartatására hivatott, zsidó vezetőkből választott Zsidó Tanácsot 1944. november 18-án értesítették. A Stöckler Lajos vezette szervezet ezután sikertelen tárgyalásokat kezdett a gettó határairól, ellátásáról, védelméről. Az 1944. november 29-én életbe lépett 8935/1944. számú Belügyminiszteri rendeletben megszabott, Dohány utca, Nagyatádi Szabó István (ma Kertész) utca, Király utca, Rumbach Sebestyén utca, Madách Imre út, Madách Imre tér és Károly körút által határolt területet december 10-én zárták le. A gettó 4513 lakásába – ahonnan mintegy 12 ezer embernek kellett kiköltöznie – 40 ezer embert telepítettek az elszórt csillagos házakból, ez a szám gyorsan emelkedett, és 1945 elején elérte a 70 ezret. Védelmükre vegyes őrség szerveződött, a rendőrségnek többé-kevésbé sikerült megritkítania a nyilas razziákat.
Az összezsúfolt embereknek a Vöröskereszt erőfeszítései ellenére is csak napi 700-800 kalória élelem jutott (a kenyérfejadag 15 deka volt), és amikor december végén bezárult a szovjet ostromgyűrű, a helyzet még kritikusabbá vált. A gettóban nem volt gyógyszer, ivóvíz, higiénia, az éhezés és a betegségek következtében az emberek tömegesen haltak meg, decemberben naponta 80-120 halottat vittek ki.
1945. január 18-án a szovjet katonák közeledtére a nyilas őrség eltűnt, a gettó felszabadult, a kerítés deszkapalánkjait eltüzelték. Az ostromot a “nagy” gettóban 70 ezren, a “nemzetköziben” 30-35 ezren élték túl, egyedül a Klauzál téren több mint háromezer temetetlen holttestet találtak.
A Dohány utcai zsinagóga (ahol az árkádok alatt a gettó egyik kapuja nyílt) udvarának kertjében a gettóban meghalt áldozatok nyugszanak, ez a világ egyetlen zsinagógája, amelynek kertjében temető van. A Dohány utcában a valamikori gettófal vonalában emlékfalat építettek, a falon interaktív térkép mutatja be a városrész történetét.

 

 

 

Forrás, fotó: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com