Budapest Varieté a Duna Palotában februárban

Káprázat és Humor címmel mutatja be 2020-as előadását a Budapest Varieté; az énekes, táncos produkcióban neves magyarországi és külföldi művészek lépnek fel a Duna Palotában február 7. és 16. között.

    A Budapest Varieté megálmodói, Richter Szebasztián és Eötvös Krisztina artistaművész a Budapest Varieté 2020-as előadásaira a nemzetközi varieték sztárjait hívták meg, többek között a Cirque du Soleil bűvészét és a varietévilág egyik legismertebb komikusát – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a klasszikus varietéműsorban hagyományosan megtalálható a komikus, az artista, a tánckar és az énekes. Az egész estés szórakoztatáshoz vacsora is kapcsolódik, amelyet követően a vendégek elfoglalják helyüket a színházteremben.

A produkcióban a Cirque du Soleil főszereplő bűvésze, showmanje Michael Halvarson és a varietévilág neves komikusa, a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál díjnyertese, a magyar származású Steve Eleky fogja szórakoztatni a közönséget. Az előadásban Kőhalmi Ferenc műsorvezető mellett a Trio Bokafi ugródeszka-akrobaták, Thu Hien drótkötél-egyensúlyozó, Veres Henrik labdazsonglőr, a Cirque du Soleil zsonglőre, a Fever Dance Group, Czigány Judit énekesnő, Bakk Diana rúdakrobata, a Duo Juderto légtornászok, valamint Richter Szebasztián és Eötvös Krisztina lépnek fel.

 

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: facebook.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com