Brexit – Londoni elemzők: a brit gazdaság nincs jó állapotban, recessziót okozhat a rendezetlen kilépés

Londoni pénzügyi elemzők szerint a brit gazdaság nincs jó állapotban, a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) mindegyik lehetséges forgatókönyvére valószínűleg rosszul reagálna, a rendezetlen kilépés pedig már a jövő év első felében recessziót okozna.

    Az egyik legnagyobb londoni székhelyű globális gazdasági elemzőműhely, a Capital Economics hétfőn bemutatott átfogó tanulmányában közölte: becslései szerint a Brexithez kötődő bizonytalanság miatt már a kilépésről döntő, 2016-ban tartott népszavazás óta valamivel több mint 10 százalékkal zuhant az üzleti beruházások értéke, és ez önmagában 1 százalékkal csökkentette a brit hazai össztermék (GDP) értékét ahhoz képest, amit a referendum óta eltelt időszakban egyébként elérhetett volna.
A ház számításai alapján a rendezetlen Brexit esetén a brit GDP 2020 első két negyedévében összesen 1 százalékkal csökkenne, vagyis a brit gazdaság a jövő év első felét recesszióban töltené.
A brit hazai össztermék már az idei második negyedévben is visszaesett 0,2 százalékkal az első negyedévhez viszonyítva, és ha a szeptemberrel zárult harmadik negyedévben is negatív volt a GDP-növekedés, az már azt jelentené, hogy a brit gazdaság technikai recesszióba került.
A konszenzusos meghatározás alapján akkor kerül egy gazdaság recesszióba, ha két egymást követő negyedévben csökken a hazai össztermék.
A Capital Economics londoni elemzői szerint azonban az idei recessziót valószínűleg sikerül elkerülni: a ház előrejelzése szerint a harmadik negyedévben valószínűleg 0,4 százalékkal nőtt a GDP negyedéves összevetésben.
A ház hétfői tanulmánya szerint a megállapodás nélküli Brexit okozta jövő évi recesszió is viszonylag rövid lenne, 2020 első felére korlátozódna.
A cég szerint ugyanis ebben az esetben a Bank of England – a brit jegybank – a jelenlegi 0,75 százalékról 0,25 százalékra csökkentené alapkamatát, a brit kormány pedig a GDP-érték 2 százalékának megfelelő költségvetési gazdaságélénkítő programot indítana.
Mindezek alapján a Capital Economics 2021-re 2 százalékos egész évi növekedést jósol a brit gazdaságban rendezetlen kilépés esetére is.
Más nagy londoni elemzőházak jóval komorabb prognózisokat tartanak érvényben megállapodás nélküli Brexit esetére.
A Fitch Ratings Londonban bemutatott legfrissebb tanulmányában közölte: számításai szerint rendezetlen kilépés esetén a brit hazai össztermék már az idei negyedik negyedévben meredeken zuhanna, és 2020-ban 1,4 százalékkal csökkenne, vagyis a brit gazdaság a jövő év egészét recesszióban töltené.
Az Office for Budget Responsibility (OBR) – a brit kormány számára költségvetési és makrogazdasági előrejelzéseket készítő, de független elemzőintézetként működő szervezet –  300 oldalas legutóbbi helyzetértékelésének stresszhelyzeti forgatókönyv-változata szerint a brit EU-tagság megállapodás és átmeneti időszak nélküli megszűnése esetén a brit gazdaság már az idei negyedik negyedévtől egy évig tartó recesszióba kerülne, és a hazai össztermék a recesszió teljes időtartamában 2,1 százalékkal csökkenne reálértéken.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com