A Brains új dala a közönség bevonásával készült, jótékony célra

Új dallal és klippel jelentkezett a Brains. A zenekar Visszatér a nyár című felvétele a közönség bevonásával készült, az abból befolyó bevétel jótékonysági célt szolgál.

A szám a karanténlétet követő felszabadultság érzését járja körül. A különböző elektronikus zenei stílusokat ötvöző zenekar a közönségétől kért nyári emlékeket, gondolatokat, ezekből állt össze a végleges dalszöveg. A számhoz tartozó klip nagy része szintén az “alkalmi szerzők” által beküldött videókból állt össze – közölte a menedzsment szerdán az MTI-vel.

A zenét Varga Norbert szerezte, a szöveg dandárját Kéri András (MC Columbo) és Farkas Roland (Wolfie) készítette, de több mint százan írták, inspirálták, illetve küldtek be videókat, amelyeket Lehel Olivér vágott végső változatra. A Brains úgy döntött, hogy a Visszatér a nyárból befolyó mindennemű jogdíjat az Országos Mentőszolgálat Alapítvány javára ajánlja fel, ezzel is tisztelegve az egészségügyben dolgozók munkája előtt.

A Brainsben Kéri András (rap, vokál), Varga Norbert (gitár), Vörösmarti Viktor (dobok), Endrei Dávid (basszusgitár) és Lukács Levente (billentyűsök, sampler) szerepel, a csapat legutóbb 2017-ben jelentkezett stúdióalbummal (Keep Burning).

A klip a https://www.youtube.com/watch?v=GOpHeYxM0fg&feature=youtu.be linken található.

Forrás: MTI.hu

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com