Bőséges szőlőtermést jósoltak Ópusztaszeren

Bőséges szőlőtermést jósoltak a környékbeli hegyközségek gazdái és a Kárpát-medencei borrendek képviselői az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban Szent Vince napjához kapcsolódó ünnepségen szombaton.

    Kalmár István mórahalmi hegybíró, miután levágott néhány vesszőt az emlékpark skanzenjének szőlőskertjében elmondta, a rügyek egészségesek. A levágott vesszők szépen fejlődtek, beértek, ruganyosak, megfelelő a háncs és a bél aránya.
Amennyiben a tél nem okoz meglepetéseket, és nem következnek kemény fagyok, bőséges termés, vidám szüret várható – közölte a hegybíró, aki ehhez Szent Vince közbenjárását is kérte.
A gazdák a rügykezdemények állapotából nemcsak a jövendő termésre következtetnek, a hagyományoknak megfelelően a levágott vesszőket meleg szobában vízbe állítják, és a hajtások alapján azt is megmondják hamarosan, mikor érdemes elkezdeni a szőlő metszését.
Szent Vince ünnepe alkalmából immár huszonnyolcadik alkalommal gyűlt össze több mint húsz magyarországi és határon túli borrend képviselője Ópusztaszeren. Felavatták a házigazda, Csongrád és Békés megyében működő Szent Vince Borrend új tagját is. Az avatást megelőző próbatételen az elméleti kérdések megválaszolása mellett többek között bekötött szemmel föl kellett ismerni a borrend zászlósborát, a csongrádi cabernet franc-t. Az ünnepségen életműdíjjal tüntették ki a Szent Vince Borrend alapító nagymesterét, Fülöp Mihályt.
A rendezvényt a környékbeli szőlősgazdák új borainak bemutatója zárta, a kiváló nedűk mellé a Karcagi Birkafőzők Egyesületének tagjai által hagyományosan készített birkapörköltet is kóstolhattak az emlékpark látogatói.
A néphagyomány szerint Szent Vince vértanú napján – január 22. – tájegységenként különbözőképpen megjósolják a várható szőlőtermést. Ha megcsordul a Vince, tele lesz a pince, vagyis ha enyhe az idő és olvad ezen a napon, akkor jó bortermésre lehet számítani.

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com