Bono azt állítja, hogy visszatért a hangja, és nincs semmi komoly baja

Bono azt állítja, hogy visszatért a hangja, és nincs semmi komoly baja.

A U2 ír rockzenekar énekese vasárnap este az együttes honlapján jelentette be, hogy megvizsgálta egy “remek” doktor, és az ő segítségével teljes hangján folytathatja turnéját. Mint írta, megkönnyebbült, hogy kizártak nála “bármiféle komolyabb problémát”.

Az 58 éves énekes bejelentette, hogy november 13-án kárpótolja berlini rajongóit a szombat esti koncertért, amelyet néhány szám után félbe kellett szakítani, mert elment a hangja. Bono a turné legközelebbi állomásaként hétfőn és kedden lép fel Kölnben.

A szombat esti berlini koncerten Bonónak már a kezdetektől problémák voltak a hangjával, és rendszeresen kortyolgatott forró italt egy termoszból, hogy folytatni tudják a show-t.

A Beautiful Day című szám elhangzása után, amelyet egy lelkes rajongó éneklésének segítségével adott elő, Bono levonult a színpadról és nem is tért vissza. Majd indoklás nélkül bejelentették, hogy a koncert nem folytatódik.

“A show előtt Bono jó formában volt, hangja is nagyszerű volt, és vártuk második berlini fellépésünket, ám néhány dal után teljesen elment a hangja. Nem tudjuk mi történt, orvosi segítséget kérünk” – írták később honlapjukon közzétett közleményükben.

Az Experience + Innocence turnéjuk keretében az együttes péntek este Berlinben frenetikus sikerű koncertet adott, amelyen Bono elítélte a szélsőjobboldali erőszakcselekményeket a németországi Chemnitzben.

MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com