Bolgár kamion – Belgiumban is vizsgálat indult

Belgiumban is vizsgálat indult szerdán az Angliában talált, 39 ember holttestét rejtő bolgár kamion ügyében, a jármű konténerét ugyanis friss értesülések szerint Zeebrugge kikötőjéből szállították komppal az Egyesült Királyságba – jelentette a helyi sajtó.

    A Le Soir című belga napilap arról számolt be, hogy a szövetségi ügyészség vizsgálatot indított, az ország hatóságai együtt fognak működni a brit társszervekkel.
“Az első jelek arra utalnak, hogy a konténer Belgiumon haladt keresztül. Ugyanakkor az egyelőre nem teljesen tiszta, hogy mennyi ideig tartózkodott az országban és milyen útvonalon haladt” – közölte Eric Van Duyse, a vádhatóság szóvivője.
A kamiont a délkelet-angliai Thurrock egyik ipari parkjának parkolójában találták. Az áldozatok nemzetisége még nem ismert. A jármű 25 éves, észak-írországi illetőségű sofőrjét gyilkosság gyanújával őrizetbe vették.

 

 

Forrás: MTI

cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com