Boldog szülinapot, Rick Astley

Február 6-án született Rick Astley, angol énekes, zenész.

Richard Paul Astley Pályafutását 1981-ben egy középiskolai zenekar dobosaként kezdte, majd szaxofonos-énekes volt. 1985-től a Pete Waterman Stúdiónál dolgozott Londonban, 1986-ban jelent meg első kislemeze, majd az MCA kiadóhoz szerződött 1990-ben.

Astley első kislemeze a When You Gonna címet kapta, ám a kevés promóciónak köszönhetően nem ért el túl nagy sikereket, majd 1987-ben Újév napján megjelent a Never Gonna Give You Up című dal. A brit slágerlistákon a dal első helyezett lett, és öt hétig vezette a listát, illetve az év legnagyobb példányszámban eladott kislemeze volt.

1990-re Astley felhagyott a dance-pop stílussal, és egy teljesen más zenei műfajt kezdett képviselni.

Astley úgy döntött 1993-ban, 27 évesen, hogy visszavonul, és idejét a családjának szenteli. Lánya Emilie 1992-ben született.

Közel tíz évvel azután, hogy megjelent búcsúalbuma a Body & Soul, újra visszatért Astley a zenei világba, és aláírt egy lemezszerződést a Polydor lemezkiadóval.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com