Billy Joel, a Piano Manként emelgetett ötszörös Grammy-díjas amerikai zenész énekes, zongorista, szerző, aki több mint 150 millió albumot adott el világszerte, május 9-én ünnepli hetvenedik születésnapját. Az MTVA Sajtóadatbankjának portréja:
Az 1949-ben született tősgyökeres New York-i William Martin Joel apja elismert klasszikus zongorista volt, mégsem ő, hanem anyja biztatta zongoratanulásra. Négyévesen vágott bele, és bár sokáig nem sok kedve volt hozzá, tizenévesen már ő is profi zongoristának mondhatta magát. Mivel kortársai sokat csúfolták zenei érdeklődése miatt, bokszolni kezdett, de túl sokáig nem látogatta az edzőtermet. Tizenöt éves volt, amikor látta a Beatles első, emlékezetes amerikai tévés fellépését az Ed Sullivan Show-ban, ekkor határozta el, hogy hivatásos zenész lesz. Szülei válása után bárokban lépett fel, hogy anyját támogathassa, és végül tanulmányait is félbehagyta. „A pokolba az egésszel, ha nem mehetek a Columbia Egyetemre, majd megyek a Columbia Recordshoz, ahol diploma nélkül is boldogulok” – mondta ekkor. (Jó néhány évvel később mégis kapott diplomát, nem is egyet: hat egyetem fogadta díszdoktorának.)
Joel több formációt megjárt, néhányat ő alapított, végül szólópályát kezdett. Első albuma, az 1971-es Cold Spring Harbor nem váltotta meg a világot. A depresszióval küszködő Joel Los Angelesbe költözött, és Bill Martin álnéven bárokban zongorázott. 1973-ban aztán szerződést kötött vele a Columbia lemeztársaság, és Piano Man című albuma meghozta számára az áttörést, a bárzenészként töltött nehéz időszakot megéneklő címadó dal a lista 25. helyéig jutott.
A hetvenes évek második felétől világsztárnak számító Billy Joel 1977-es, már a Sonynál megjelent The Stranger című albuma a második helyre került az albumlistán és aranylemez lett. Az album egyik dala, a Just The Way You Are később Joel egyik legnagyobb sikerét hozta: 1979-ben az év dalaként és az év felvételeként is Grammy-díjat kapott. A zongorista-énekes 52nd Street című gyűjteménye 1980-ban szintén kiérdemelte a legrangosabb zenei elismerést, a korong nyolc hétig volt listavezető, és csak a megjelenése utáni hónapban kétmillió példányban kelt el. Egy évvel később kapta meg negyedik Grammy-jét, ezúttal az év férfi énekeseként a Glass Houses című albumon nyújtott teljesítményéért.
A nyolcvanas években ráaggatták a slágergyáros jelzőt: sikerdalai közül az It Is Still Rock And Roll To Me, a Do Not Ask Me Why, a Tell Her About első helyezett lett, jó néhány száma pedig éppen csak lecsúszott a csúcsról. Az évtized második felében olyan dalokkal örvendeztette meg híveit, mint a This Is Time vagy a We Did Not Start The Fire. Az 1986-ban megjelent Bridge című lemezének közreműködője volt példaképe, Ray Charles is.
A nagy visszatérést 1993-ban a The River of Dreams jelentette, de azóta – koncertsikerei ellenére – egyik száma sem került az élre. Ugyanakkor eladott lemezeinek száma 1999-ben túllépte a bűvös 100 milliós határt. A turnézást nem hagyta abba, többször lépett fel Elton Johnnal, az ezredfordulót lemezen is megjelent nagy koncerttel köszöntötte.
Az új évezredben eddig egyetlen stúdióalbumot jelentett meg Fantasies and Delusions címmel, ezen klasszikus formában írott kompozícióit játssza a brit pianista Richard Joo, a lemez témáiból később zongoraverseny is született. 2007-ben, hosszú idő után először írt új dalt, az All My Life először Valentin napon, a People magazin honlapjáról volt letölthető.
Magánélete korántsem olyan sikeres, mint szakmai pályafutása. Négyszer nősült és háromszor vált el, második felesége a szupermodell Christine Brinkley volt, tőle egy lánya született. 2015-ben vette el negyedik feleségét, a nála több mint harminc évvel fiatalabb Alexis Rodericket, akitől két lánya született.
Joel a hetvenes évek óta depresszióval küszködött, még öngyilkosságot is megkísérelt; azóta mindent megtesz, hogy a reménytelen helyzetbe jutott embereken segítsen. Többször volt elvonókúrán, egy motorbalesetben megsérült egyik hüvelykujja, három év alatt három autóbalesetet szenvedett, majd kétoldali csípőműtétnek vetette alá magát.
1999-ben lett a rock and roll halhatatlanja, valamint átvehette az American Music Awards életműdíját. 2001-ben bekerült a dalszerzők halhatatlanjai közé is, 2004-ben csillagot kapott a Hollywood Boulevardon lévő hírességek sétányán. Az emléktáblát pontosan a Pantages Színház előtt helyezték el, ahol az ő dalaira épülő Moving Out című Tony-díjas musicalt játszották. 2013-ban az Egyesült Államok egyik legrangosabb kulturális elismerését vehette át, a Kennedy Center előadó-művészeti díját. 2014-ben a Kongresszusi Könyvtár kitüntette a popzene nagyságait elismerő Gershwin-díjjal, valamint életművéért megkapta az Amerikai Zeneszerzők, Szerzők és Kiadók Társaságának (ASCAP) Centenáriumi díját.
Forrás: MTI.hu
Fotó: billyjoel.com
