Berlioz művei a hétvégén induló Pastorale családi előadássorozatban

Berlioz művei szerepelnek a hétvégén induló Pastorale családi előadássorozat programjában a pesti Vigadó dísztermében, a francia romantikus zeneszerző műveit Kovács János Kossuth-díjas karmester dirigálja – hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

    Az egyedi szerkesztésű, minden korosztálynak élményt adó Pastorale családi hangversenysorozat 2020-as nyitókoncertje ezúttal a francia romantika egyik legnagyobb mesterének zenei világát mutatja be. Hector Berlioz (1803-1869) zenetörténeti jelentőségű Fantasztikus szimfóniájának három tételét a közönség oly módon ismerheti meg, hogy a zenetörténész-műsorvezető előre ráirányítja a figyelmet az egyes zenei témákra, illetve azok karakterváltozásaira. Részletek hangzanak el a Nyári éjszakák című dalciklusból, a Harold Itáliában című brácsaszólós szimfóniából, a Faust elkárhozása című drámai legendából és a Rómeó és Júlia című drámai szimfóniából – közölte Solymosi Tari Emőke programszervező, műsorvezető.

Mint elhangzott, a Szent István Király Szimfonikus Zenekart ezúttal vendégkarmester, a többek között Kossuth-díjjal, Bartók-Pásztory-díjjal és Prima Primissima Díjjal kitüntetett Kovács János dirigálja. A hangversenyt két balettprodukció és gazdag vetített képanyag teszi teljessé. Az előadássorozatban kiemelt szerepet kap Háry Ágnes brácsaművész, aki a zenekari kíséret mellett szólistaként szerepel a művekben.

Az előadássorozat következő programjai február 22-23-án, április 25-26-án és május 9-10-én lesznek.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: facebook.com/pg/pestivigado



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com