Berlinben munkaszüneti nappá nyilvánították a nemzetközi nőnapot

Első német szövetségi tartományként Berlin munkaszüneti nappá nyilvánította a nemzetközi nőnapot. 

    A berlini képviselőház csütörtökön szavazta meg a vonatkozó indítványt.
A német fővárosban már idén hivatalos ünnep lesz az 1914 óta minden évben március 8-án ünnepelt nőnap, ezzel a berlini munkavállalók eggyel több munkaszüneti napnak örülhetnek.
A munkaszüneti napok számát illetően Berlin elmarad a többi német tartománytól, mivel a fővárosi munkavállalók eddig évente mindössze 9 szabadnapban részesültek. Baden-Württemberg tartományban évi 12, Bajorországban évi 13 szabadnap jár a munkavállalóknak.
A döntést vegyesen fogadta a német politikai és gazdasági élet. A nőnap munkaszünetté nyilvánítása “jelentős lépés a nemek közti egyenlőség felé” – mondta a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) frakciójának szóvivője. Hasonló véleményen volt a Baloldal (Die Linke), valamint a Zöldek (Die Grünen) is, míg a Kereszténydemokrata Unió (CDU), a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) és az Alternatíva Németországnak (AfD) kritizálta a döntést.
A berlini kereskedelmi és iparkamara szerint az új munkaszüneti nap 0,3 százalékos mínuszt jelent a tartomány gazdaságának.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com