Benkő Tibor: közös európai harccsoportot hoznak létre a V4-ek

Közös európai harccsoportot hoznak létre a visegrádi négyek (V4), amely 2019 második felében kezdi meg működését – nyilatkozta a közmédiának Benkő Tibor a V4 tagországok (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) védelmi minisztereinek csütörtöki szlovákiai biztonságpolitikai tanácskozását követően.

    A honvédelmi miniszter közölte: Horvátország is jelezte, hogy csatlakozni kíván a harccsoporthoz. A találkozón elfogadták Horvátország felajánlását.

Benkő Tibor hangsúlyozta: a magyar kormány álláspontja szerint kiemelten fontos kérdés Európa számára a biztonság, és ebben egyetért a V4 tagországainak valamennyi kormánya.

Ennek eredménye a közös harccsoport felállítása – tette hozzá.

Arról is szólt: a tanácskozás másik fő témája a migráció volt. Benkő Tibor ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a V4-ek valamennyi tagállama azt az álláspontot képviseli, hogy veszélyezteti a biztonságot, ha ellenőrizetlen migránsok lépnek a területükre.

Ezzel kapcsolatban felidézte, hogy a Magyar Honvédség már 2015 nyara óta tevékenyen részt vesz az országhatár, illetve a schengeni határ védelmében.

A V4-ek mindegyike csatlakozott a feladat ellátásához. Csehország és Szlovákia katonákat küldött, a lengyelek pedig anyagi eszközökkel segítették a határvédelmet – mondta Benkő Tibor.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com