Bemutatták a digitálisan felújított Schindler listáját az Urániában

Steven Spielberg Schindler listája című többszörös Oscar-díjas filmjének digitálisan felújított változatát mutatták be a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából vasárnap az Uránia Nemzeti Filmszínházban, Budapesten.

   A Steven Spielberg bevezetőjével kiegészített film vetítése előtt Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós politikák kialakításáért és koordinációjáért felelős államtitkára hangsúlyozta: Magyarországon zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben.

   Nem elég azonban, ha a “zsidózásnak” politikai és jogi következményei vannak, a mai Magyarország nem lehet modern és demokratikus állam, ha nem írtjuk ki az antiszemitizmus csíráját is a magyar társadalom gondolkozásából – emelte ki a politikus, aki szerint ez mindannyiunk felelőssége. 

   Hozzáfűzte: ami az 1930-as évektől kezdődően a második világháború végéig történt, az a civilizáció vége volt. Nagyon sok magyar választotta a rosszat ezekben az években, és az akkori magyar állam sem védte meg állampolgárait. Ugyanakkor meg kell emlékezni azokról is, akik személyes kockázatot vállalva döntöttek a jó mellett a rosszal szemben.

   Takács Szabolcs kitért arra is: Auschwitz a magyar történelem legnagyobb temetője, a holokauszt összesen hatmillió áldozata pedig nem pusztán statisztikai szám, hanem hatmillió személyes tragédiát jelent.

   Az auschwitzi haláltábor 1945. január 27-én szabadult fel, ennek emlékére az ENSZ Közgyűlése 2005. november 1-jén január 27-ét a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává nyilvánította.

Forrás: MTI

Fotó: urania-nf.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com