BEFEJEZŐDÖTT KOCSIS ÁGNES ÉDEN CÍMŰ FILMJÉNEK FORGATÁSA

A Friss levegő és a Pál Adrienn írója és rendezője, a Balázs Béla-díjas Kocsis Ágnes a napokban fejezte be új nagyjátékfilmje, az ÉDEN 38 napos forgatását, mely a Mafilm fóti stúdiója mellett 30 budapesti helyszínen, Balatonbogláron, Tökölön és Pécsett zajlott. A magyar-román koprodukcióban, belga részvétellel készülő alkotás egy különös szerelmi történet, amelynek főszereplője egy harmincas évei végén járó nő, aki mindenre allergiás, ezért teljes elszigeteltségben él. A film társ-forgatókönyvírója Ivo Briedis, Németh Gábor és Andrea Roberti, az operatőr Tóth Widamon Máté. Az ÉDEN a tervek szerint 2019 második felében kerül a hazai mozikba Lana Baric horvát színésznő, Daan Stuyven belga rockzenész és a Magashegyi Underground dalszövegírójaként ismert Bocskor Salló Lóránt főszereplésével, a Mythberg Films gyártásában, a Mozinet forgalmazásban.

Az ÉDEN forgatása a Filmalap 440 millió forintos gyártási támogatásával január közepén kezdődött – 3 hétig a Mafilm fóti műtermében majd közel 30 budapesti külső helyszínen illetve Pécsett zajlott. A forgatás májusban folytatódott Budapesten, Balatonbogláron és a tököli reptéren.

Kocsis Ágnes harmadik mozifilmje az ÉDEN elsősorban az emberi magány metaforája. „Az érdekelt, hogy mit tesz az emberrel a teljes izoláció, a valódi szeretet hiánya, mennyire fontosak az emberi kapcsolatok az életünkben, és hogy mindez milyen kölcsönhatásban van a körülöttünk lévő világgal, a természettel, amelyben élünk, melyik hogyan hat melyikre, és hogy vajon a természet változásai megváltoztatják-e a kapcsolatainkat. A filmben lesz egy kis irónia és humor is, legalábbis ez a terv.”– nyilatkozta a film rendezője.

A film női főszerepét, Évát az Arany Aréna díjas, ismert horvát színésznő, Lana Baric alakítja, film férfi főszereplőjét, Andrást pedig Daan Stuyven belga rocksztár alakítja, aki DAAN nevű formációjával ismert szereplője az európai könnyűzenei életnek, ám nagyvásznon, filmfőszerepben most először lesz látható.

„Az ÉDEN mozgatórugója a Figyelem. Ez a figyelem gyógyító erejű, alapja pedig a szeretet, mert szeretni csak azt tudjuk, akire figyelünk, akit meg akarunk ismerni. Úgy éreztem, hogy az operatőri munkának is ezt az érzékeny figyelmet kell reprezentálnia. Ebben a folyamatban a kamera szinte észrevétlen kell, hogy maradjon, egyfajta kívülálló entitásként a legnagyobb tisztelettel és szentséggel kell, hogy figyelje a szereplők minden rezzenését.– fejtette ki a film operatőre, Tóth Widamon Máté. „Annak ellenére azonban, hogy egy mély és fájdalmas témájú filmet forgattunk, el kell mondjam, hogy a hangulat a stábban végig nagyon jó volt, és én soha egyetlen forgatáson sem nevettem ennyit.”- tette hozzá.

A film magyar főszereplője, Bocskor Salló Lóránt, akit a Szabadság, szerelem, a Csak szex és más semmi című filmekből, valamint a Magashegyi Underground dalszövegírójaként ismerhet a közönség. Az ÉDENben játszik még többek között Roberti Maja, Makranczi Zalán, Kardos Róbert, Török-Illyés Orsolya, Kistamás László, Katona László, Thuróczy Szabolcs, Kembe Sorel, Adorján Bálint, Keszég László, Gattyán Lili, és Németh Gábor író is. Az ÉDEN casting directora Fellner Gréti. A produkció vezető producere Berger József, társ-forgatókönyvírója Ivo Briedis, Németh Gábor és Andrea Roberti, operatőre Tóth Widamon Máté, vágója Mezei Áron, a látványtervező Vinnai Petra, a jelmezeket Kiss-Matyi Mónika tervezte. Az ÉDEN a Mythberg Films gyártásában készül és a tervek szerint 2019 második felében lesz látható a mozikban a Mozinet forgalmazásban.

Kocsis Ágnes első nagyjátékfilmjét, a Friss levegőt az 59. Cannes-i Filmfesztiválon, a Kritikusok Hete szekcióban mutatták be, majd az Európai Filmakadémia Discovery Award kategóriában jelölte a legjobb 4 film közé. A Friss levegő több mint 80 nemzetközi filmfesztiválon vett részt, és 14 díjat nyert. A vírus című rövidfilmje ugyanebben az évben 3. díjat nyert a Cannes-i Filmfesztivál Cinefondation szekciójában. Pál Adrienn című második nagyjátékfilmje megkapta a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetsége, a FIPRESCI díját a 63. Cannes-i Filmfesztiválon, az Un Certain Regard szekcióban, majd 20 díjat nyert különböző nemzetközi filmfesztiválokon. A rendezőnőt 2011-ben Balázs Béla díjjal tüntették ki.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com