Bécsben nem emelkedett az átlagos halálozási szám a koronavírus ellenére sem

A koronavírus-járvány kirobbanása óta nem emelkedett a halálozások száma Bécsben az egyébként megszokotthoz képest – derült ki a bécsi statisztikai hivatal vizsgálataiból.

Klemens Himpele, a hivatal vezetője az APA osztrák hírügynökségnek adott, hétfőn megjelent interjúban világossá tette: Bécsben eddig nem haltak meg többen, mint egyébként szoktak. Ez legalább április 26-ig bezárólag így volt, és mind a 65 év alatti, mind pedig a koronavírus-fertőzés szempontjából rizikócsoportnak számító 65 év feletti korosztályra érvényes.

A bécsi statisztikusok abból indultak ki, hogy a halálozásoknak minden évben van egy görbéje, amely nagyjából hasonló formájú, és ezt alapul véve az év minden hetében a halálesetek száma várhatóan egy bizonyos sávon belül mozog. Visszamenőleg az adatok vizsgálatából látszik, hogy időnként előfordul némi ingadozás a halálozások számában. A 64 év alatti korosztályban ez 2015 és 2019 között egyetlen alkalommal sem fordult elő. A 65 év fölöttiek körében viszont például a 2015-ös szélsőséges nyári hőségben egy-egy héten júliusban és augusztusban 317, illetve 315 ember halt meg az osztrák fővárosban, holott a statisztikák szerint ezekben az időszakokban 200-280 közötti halálesetre számítottak a hatóságok. Ehhez hasonlóan 2016/17 telén a szezonális influenza a szokásosnál több idős ember halálát okozta: 2017 januárjának első hetében 393-an haltak meg, viszont normál körülmények között csak 235-320 halálesettel számoltak volna ebben a korosztályban.

A bécsi statisztikai hivatal az idei évre is készített prognózist a várható halálozásokról a 2015 és 2019 közötti halálozási adatokat alapul véve. A 17. hétig bezárólag kijelenthető, hogy a bécsi halálozási adatok a várható sávon belül maradtak, a koronavírus-járvány eddig nem okozott egyik héten sem kilengést. Április 20. és 26 között például a 65 év feletti korosztályból 238-an haltak meg, miközben a hivatal 214 és 296 közötti várható halálesetet jelzett előre. A 65 év alatti korcsoportban pedig 53-an vesztették életüket, itt a 39 és 77 közötti sávot tekintették megszokottnak a statisztikusok.

Forrás: MTI.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com