Básti Juli az év leghazudósabb vígjátékával triplázik, újra együtt a két Keró

December 8-án 20 órától a Kossuth-díjas színművésznő, Básti Juli és a Junior Prima-díjas Kerényi Miklós Máté színész lesz a Sláger Téma vendége.

Básti Julival nagyot változott a világ, amióta legutóbb a Sláger Témában járt, hiszen annyi filmben szerepelt bő egy év alatt, mint előtte még egy évtized alatt sem. A napokban pedig triplázik is, hiszen a héten van a premierje az év leghazudósabb vígjátékának. Igazi sztárparádé veszi körbe a Kossuth-díjas színésznőt a Seveled című filmben, amelynek ő az egyik főszereplője. Hogy kik alakítanak akár egyetlen parányi jelenetben is maradandót, elárulja a vasárnapi adásban. Ahogy azt is, a nem éppen családi történetnek induló sztoriból hogyan lesz valódi példázat. És ha már család, a Kossuth-, és Jászai Mari-díjas színésznő mesél majd a március 8-án, azaz a Nőnapon esedékes új színházi bemutatójáról is. A Mary Page Marlowe – Egy élet címet viselő előadás különlegessége, hogy a Halhatatlanok Társulatának Örökös tagjának férje, Puskás Tamás rendezi, míg a darabot fia, Samu fordítja.

A Sláger Téma második órájában, 21 órától Kerényi Miklós Máté lesz a vendég. Aki a családja iránti tiszteletből még nevet is váltott karrierje elején. Hogy mit is jelent Kerényinek születni, illetve milyen Kerényi Miklós Gábor, azaz a legendás Keró fiának lenni, azt is megtudhatjuk a Sláger Témából. Az Operettszínház művésze a pesti Broadway szerepei mellett mesél majd egy közelgő premierről is. A Gyilkos balladában ismét együtt dolgozik majd édesapjával. Keró a rendezést vállalja magára, a további szerepekben pedig az operettbéli társai lesznek láthatók. Hogy kik ők, kiderül a következőkben. Sőt, még azt is felfedi előttünk, miért is igazi hungarikum az operett műfaja, illetve hogyan is fér meg mindez a musical szerepekkel az Operettszínház színművészének karrierjében.

22 órától a Sláger Téma Extra adásában a pedig a Baronits készült beszélgetés lesz újra hallható. Aki a világhírű bűvész, Ungár Anikó és a kiváló zenész, Baronits Zsolt fiaként gondolhatnánk hendikeppel indult a művészéletben. Ám hogy ennek ellenére miféle nehézségekkel nézett szembe karrierje elején, arról is vall a Sláger Téma Extrában. A Jóban Rosszban sorozat Halász Kristófjaként végül egy ország ismerhette meg őt. Hogy színpadi pályafutásának beindulásában milyen szerepet töltött be Szilágyi Tibor és a nemrégiben elhunyt Karinthy Márton, azt is megtudhatjuk Baronits Gábortól. Ahogy arra is fény derül, mostanában hol és milyen darabokban, illetve sorozatokban találkozhatunk vele

2019. december 8-án 20-23 óra között tehát ismét Sláger Téma és Sláger Téma Extra, a Sláger FM-en Básti Julival, Kerényi Miklós Mátéval, Baronits Gáborral, valamint a házigazda Kalmár Tiborral, és a legnagyobb slágerekkel, változatosan!

cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com