Baronits Gábor megszenvedte, hogy a szülei ismert művészek

Ungár Anikó bűvész és Baronits Zsolt zenész gyermekeként nem volt könnyű dolga, amikor úgy döntött, színész lesz. Mivel szülei ismertek kétszer többet vártak el tőle, mint pályatársaitól.

Hat éves kora óta biztosan tudta Baronits Gábor, hogy a színész-mesterség lesz az ő útja. Bár édesanyja bűvész karrierje is foglalkoztatta, ahogy édesapja zenei pályája is, mégis úgy döntött, hogy színművész lesz. „Gyerekként szaxofonoztam, mint édesapám, bűvészkedtem, mint édesanyám. Nekik köszönhetően vonzott a színpad, ez volt a természetes közegem. Olyannyira, hogy anyukámmal volt az első közös fellépésem a Parlamentben. Egy tüzes dobozt takart le egy lepellel, ami mögül előbújt egy kis ördög, aki én voltam” – emlékezett vissza a 95.8 Sláger FM-en a Jóban rosszban színésze, aki volt, hogy inkább elhallgatta, kik is a szülei. „Megtiltottam anyukámnak, hogy segítsen a karrierem alakulásában. Szerettem volna önerőből eljutni oda, ahova. Volt bennem egy bizonyítási vágy. Sokan mondják, hogy könnyű ismert szülők gyerekeként, de ez nem igaz, sőt. Kezdetben bármelyik színházba kerültem, mikor kiderült ki az édesanyám egyből úgy álltak hozzám, hogy sokkal jobban kell bizonyítanom. Duplán kellett dolgoznom, és megmutatni, hogy magam miatt jutottam oda. Mikor tizenévesen castingokra jártam és meg kellett adni az adataimat volt, hogy nem töltöttem ki az ’anyja neve’ részt. Mindig szóltak, hogy ezt a részt kihagytam én pedig csak szabadkoztam, hogy elnézést, utólag pótolom majd. A Jóban rosszban castingra is úgy mentem el, hogy csak az utolsó pillanatban, amikor már muszáj volt, akkor árultam el, hogy ki az édesanyám” – vallotta be a vasárnap 20:00-tól hallható Sláger Témában a színész.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com