Barion: szeptember 14-étől szigorúbb ügyfélazonosítás kell az online vásárláshoz

Szeptember 14-én Magyarországon is életbe lép a pénzügyi szolgáltatók szigorúbb ügyfélazonosításra vonatkozó szabályozása, a Barion az online fizetési szolgáltatók közül Magyarországon elsőként és egyelőre egyedüliként kapta meg két nagy nemzetközi kártyatársaságtól, a Visától és Mastercardtól a megfelelőségi tanúsítványt – közölte a társaság az MTI-vel kedden. 

    Kitértek arra: jelentős változást hoz 2019. szeptember 14-től a PSD2 (payment services directive) részeként bevezetésre kerülő erős ügyfélhitelesítési (SCA) szabályozás, melynek célja, hogy növelje a pénzügyi rendszer biztonságát. Ezt követően kizárólag azok a pénzügyi szolgáltatók folytathatják tevékenységüket, melyek mindenben megfelelnek a direktíva előírásainak.
A közleményben Kiss Sándor, a Barion Payment Zrt. alapitó-vezérigazgatója kifejtette, a Barion rendszere szeptember 14-ét követően is zavartalanul üzemel majd – hívta fel a figyelmet Kiss Sándor.
Az európai uniós előírás lényege, hogy mind a bolti egyérintéses, mind az online bankkártyás fizetések esetén szükség lesz az úgynevezett kétfaktoros azonosításra. Ezt azt jelenti, hogy a jövőben az e-kereskedelemben, illetve minden online fizetési tranzakció során az ügyfeleknek háromból legalább két faktort meg kell adniuk az ügyfélazonosítás érdekében.
A három lehetséges faktor közül az első csoportot valamilyen ismeret adja, amit csak az ügyfél tud (például PIN-kód, vagy jelszó), a második kört valamilyen eszköz jelenti, amit csak az ügyfél birtokol (például chipkártya, mobiltelefon, okostelefon, token, vagy más hardver), a harmadik lehetséges azonosítási mód valamilyen biológiai tulajdonság, amely csak az adott ügyfélre jellemző (ujjlenyomat, archáló, hangminta, írisz, retina, de akár mozgás, vagy akár a telefon jellemző használata, mozgatása).
A jövőben csak akkor lesz érvényes egy online fizetés, ha a bankkártya tulajdonosa az említettek közül legalább két faktorral bizonyítja, hogy valóban ő vásárol.
A közlemény alapján a bankkártya-kibocsátók, tehát a bankok azonban bizonyos esetekben az e-kereskedők számára felmentést adhatnak az erős ügyfélhitelesítés alól. Ilyen eset lehet, ha alacsony összegű tranzakcióról van szó, illetve, ha a kártyakibocsátó bank biztonsági szempontjai alapján megbízhatónak tartja a tranzakciót (például a rendszeres vásárlás alapján az adott kereskedőnél vagy ha a fizetési szolgáltató tranzakció elemzési rendszere már biztonságosnak találta azt).
A Barion több, mint 5000 e-kereskedelmi partnere, köszönhetően saját tranzakció-analitikai és csalás megelőző rendszerének, kérheti a kártyakibocsátótól, hogy az adott tranzakció mentesüljön a kétfaktoros ügyfél-azonosítás alól.
Közölték: az online- és mobilfizetési megoldást kínáló Barion a magyar mellett már a cseh, német, osztrák és szlovák partnerekkel is együttműködik, több mint ötezer e-kereskedelmi partnert szolgál ki szerte Európában. Az öt éve alapított társaság rendszerével eddig mintegy másfél millió felhasználó fizetett, akik több milliárd forintos forgalmat lebonyolítnak le havonta.
A Barion 2017 végén jelentős külföldi kockázati tőkebefektetésben részesült, amikor a cseh Home Credit Group hatmillió eurót (mintegy kétmilliárd forintot) fektetett a vállalkozásba. A tőkeinjekció lehetővé tett, hogy a cég a nemzetközi piacokon is folytassa a növekedést, így másfél év alatt megduplázta e-kereskedelmi partnerei számát.
A Barion Payment Zrt. tavaly 160,27 millió forintos nettó árbevételt ért el az előző évi 97,52 millió forint után.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com