Bárdosi Sándor (megint) félmeztelenül vezetett műsort

Hétről hétre lekapja a felsőjét Bárdosi Sándor olimpiai ezüstérmes birkózó a Sláger Reggelben, ugyanis a műsorvezető néhány hete saját rovatot kapott, amiben fogásokat mutat be kollégáinak és a Sláger FM hallgatóinak a Facebookon, ezzel is elősegítve, hogy az október 20-a és 28-a között Budapesten megrendezendő birkózó világbajnokság még élvezetesebb lehessen a nézők számára.

Budapesten rendezik meg 2018. október 20-a és 28-a között a birkózó világbajnokságot, ahol a sportág történetében először a kötött- és szabadfogásúak, valamint a nők a korábbi nyolc helyett immár tíz súlycsoportban mérik majd össze erejüket. A Sláger FM a világesemény elkötelezett médiapartnere, ezért a következő hetekben kulisszatitkokat, belső információkat, helyszíni bejelentkezéseket hallhatnak nálunk.

Az eseménynek a sportág legendás bajnokai, a válogatottat felkészítő edzők, valamint a kötött-, a szabadfogás és a női szakág legjobbjai nagyköveteivé váltak, annak érdekében, hogy Budapest minden idők legnagyszerűbb világbajnokságának a házigazdája legyen.

A programban elsőként a szabadfogásúak lépnek a szőnyegre, őket a nők követik, végül a kötöttfogásúak mérkőznek az érmekért és a helyezésekért.

Remélhetően sok magyar sikerrel, hiszen a rendezők mellett magyar birkózók eredményes szereplése is fontos.

A szerdánként jelentkező „Birkózó percek Bárdosi Sándorral” című rovatban Sanyi már bemutatta a dulakodást, a lábra támadást, de megtudhattuk azt is, hogy mi a különbség a szabad és a kötöttfogás között. Ma pedig Növényi Norbi segítségével igyekezett bemutatni a karberántás technikáját. Izzasztó volt. Itt megnézheti újra!



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com