Bán Mór: több évtizedes restancia egy történelmi tévésorozat; titkok a Hunyadi regénysorozat folytatásáról

Bán János több, mint két évtizede dolgozik újságíróként, mellette pedig már a kétezres évek elején sorra nyerte a legrangosabb díjakat, mint sci-fi író. Az öt Zsoldos Péter-díjat követően, 2008-ban újabb írói álnevet választva, Bán Mór néven az elmúlt évek legsikeresebb történelmi regénysorozatába fogott bele. Hogy a már tíz kötetnél járó Hunyadi szériának hogyan alakul a folytatása, jöhet-e esetleg a képregényváltozat után egy filmsorozat is, kiderül a vasárnapi adásból. Ahogy az is, a háromszázezer eladott példányszám felett járó Hunyadi-sorozat mellett hogyan jut még ideje egyéb irodalmi tervekre, a Fülszöveg című televíziós műsorára, illetve július 1-től az M5 tévé igazgatására is Bán Jánosnak. Utóbbi kapcsán az is kiderül, milyen változásokra, milyen új műsorokra, hangvételre számíthatnak a kulturális csatorna nézői. Szó esik még egy történelmi restanciáról is, amit mindkét szerepkörében beteljesíthet Bán János, azaz Bán Mór.

A Sláger Téma második órájában, 21 órától Gangl Tamás lesz a vendég. Aki egy igazi hétköznapi hős. A Siketvakok Országos Egyesületének elnökeként mindent megtesz a halmozottan hátrányos helyzetű sorstársainak társadalmi integrációjáért. Hogy a társadalom többsége mit tehet a siketvakok helyzetének javításáért, vagy hogy egyáltalán pontosan mit is fed ez a meghatározás, azt is megtudhatjuk tőle. Gangl Tamás beszél majd az innováció erejéről, az elmúlt évek, évtizedek, elsősorban információtechnológiai robbanásáról. Sőt, még olyan eszközökről is, amelyekkel valóban közel teljesértékű életétet élhetnek akár a siketvak emberek is.

22 órától a Sláger Téma Extra adásában pedig a Lévay Viktóriával készült beszélgetés lesz újra hallható. . Aki a Játékszín páratlan sikerének titka mellett abba is beavatja a hallgatókat, szerinte mikor és hogyan térhet vissza az életünkbe a színházak világa. Szó esik majd arról, hogy Benedek Miklós prózai osztályát elvégezve miért is gondolja most már úgy, sokkal inkább kellett volna az énekes-musical szakot választania a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Még épp a pandémia előtt pár nappal bemutatott, A vád tanúja mellett az őszre tervezett premierjeiről is elárul majd titkokat a Kránitz Lajos-díjas színművésznő.

2020. június 28-án 21-24 óra között tehát ismét Sláger Téma és Sláger Téma Extra, a Sláger FM-en Bán Jánossal, Gangl Tamással, Lévay Viktóriával, valamint a házigazda Kalmár Tiborral és a legnagyobb slágerekkel, változatosan!



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com