Nyugat-Európa nem hajlandó elfogadni, hogy a kommunizmus áldozatainak története nem privát kelet-európai ügy – mondta Balog Zoltán miniszteri biztos, a Gulág-emlékév programjait szervező Gulág Emlékbizottság elnöke kedden Budapesten.

A Gulág Alapítvány Szabadság helyett erőszak – Magyar női sorsok 1944-1945-ben címmel megrendezett konferenciáján Balog Zoltán arról beszélt: míg a náci rémtettekről mindenki úgy gondolja – nagyon helyesen -, hogy közös európai bűn, és az egész világ felelőssége, hogy ne ismétlődhessenek meg, addig a kommunizmus bűneit Nyugat-Európa privát kelet-európai történetnek tartja, amelyhez semmi köze.

Pedig nyilvánvaló, hogy a világháború lezárásának egyenes következménye, ami a gulágokon történt – tette hozzá. A volt miniszter szerint a nyugat-európai országok szegényebbek lesznek, kisebb lesz az ellenálló képességük, ha nem ismerik meg ezt a történetet.

„Mi látjuk”, hogy „ahol nincs szabadság, ott államilag támogatott erőszak van, ott kiszolgáltatott az egyes állampolgár és kiszolgáltatottak a közösségek”. „Aki nem tudja, hogy milyen drága a szabadság, az könnyen kockára teszi azt” – fogalmazott Balog Zoltán.

Sölch Gellért, az Emberi Erőforrások Minisztériumának stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében azt mondta: a háborúról leggyakrabban a hivatásos katonák küzdelme, haditervek és stratégiák összecsapása, a halálos áldozatok száma és a békekötés időpontja fér rá a történelemkönyvek lapjaira, a háború valódi arca azonban a frontvonalak mögött mutatkozik meg igazán.

A hátországban maradt csonka családok, a menekülni kényszerülők, a fogságba ejtett, munkatáborba hurcolt emberek százezreinek gyötrelmeiről a legnehezebb számot adni, hiszen nem számokról, statisztikákról, hanem érzésekről, megalázottságról és szégyenről kell beszélni.

A helyettes államtitkár kitért arra: a második világháború szovjet kegyetlenkedései, a nők elleni erőszak nemcsak az elkövetők „pillanatnyi tébolya” volt, hanem tudatos eszköz, amelyet a vörös hadsereg szándékosan használt a legyőzött nemzet megtörésére.

A nők elleni tömeges erőszakról évtizedekig szűk körben is alig mertek az áldozatok beszélni, de azt nem megtörténté tenni nem lehet, az egész magyar nemzet és más közép-európai nemzetek is fájó sebként hordozzák.

Hangsúlyozta: ezeket a bűnöket a kommunizmus jelképei, a vörös csillag, a sarló és a kalapács alatt követték el, ezért „nem nézhetünk félre, nem legyinthetünk rá, hogy egyesek a feledés homályába taszítanák” a diktatúra rémtetteit, mások nosztalgiát igyekeznek ébreszteni a kor iránt.

Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója ismertette: egy orvostörténeti kutatás adatai szerint 1944-45 idején több mint 42 ezer nő fertőződött meg Magyarországon egy addig Európában ismeretlen, ázsiai típusú szifilisszel. Magyarország lakossága akkor 8 millió volt, a nők száma 4 millióra tehető, ez tehát „minimálisan 10 százalékos érintettséget jelent”. Ugyanakkor nyilván nem minden áldozat fertőződött meg, és nem is keresett föl mindenki orvost, aki elkapta a betegséget. Így a valószínűsíthető adat 15 és 25 százalék közötti lehet.

Varga Benedek arról is beszélt, hogy a 80-as években Németországban végeztek egy kutatást arról, hogy a második világháborúban a különböző németországi megszállási zónákban milyen arányú volt a nemi erőszak. Az orosz zónában kimagasló, 35-40 százalék volt a megerőszakolt nők aránya.

Úgy fogalmazott: „ez nem túlkapás, ez a rendszer maga”. Ilyen arányú erőszak csak úgy történhetett meg, ha a rendszer működtetői, a vezetők parancsba adták katonáiknak, hogy tömegesen erőszakolják meg a nőket, megalázva ezzel az elfoglalt ország lakosságát.

Forrás: MTI.hu