A Balatonra érkezik a Red Bull Air Race július 13-14-én

Tóparti hangulatra cseréli ikonikussá vált budapesti helyszínét a Red Bull Air Race versenysorozat. Július 13-án és 14-án Zamárdi látja vendégül a bajnokság szereplőit, akik most először mérhetik össze erejüket a magyar tenger hullámai felett. A világ 14 legjobb pilótájának kiélezett küzdelme mellett további izgalmakat is tartogat a hétvége, hiszen a 13. magyar futam alkalmával a Challenger Class versenyzői is birtokba veszik a Balaton légterét. 

Zamárdi, Magyarország

–         2003-ban versenyeztek először Magyarországon a Red Bull Air Race pilótái, hazánkat pedig azóta is a sportág bölcsőjeként tartják számon. Az elmúlt években a budapesti helyszín ikonikussá vált a verseny történetében, ám ebben a szezonban a jól megszokott pálya után új környezetben, a Duna helyett a Balaton felett szlalomoznak majd a profi pilóták.

–         Európa egyik legnagyobb szabadtéri zenei fesztiválját követi Zamárdiban a Red Bull Air Race világbajnoksága. A versenysorozat harmadik fordulóján a pilóták már semmit nem bíznak a véletlenre, hiszen a japán finálé előtti utolsó állomáson minden pont számít.

–         Július 13-án kerül sor a Master Class időmérő köreire, ahol a pilóták a pole pozíció megszerzése mellett az első három helyért járó plusz pontokért is versengenek.

–         A Balaton felett folytatódik tovább a Red Bull Air Race legnépszerűbb pilótáinak összecsapása: köztük a 2017-es japán világbajnok Joshide Muroja, aki ebben a szezonban eddig legyőzhetetlennek bizonyult, és a cseh címvédő Martin Šonka, aki egyelőre a tabella második helyét birtokolja. De nem szabad megfeledkezni a ranglista harmadik helyezettjéről sem, az ausztrál Matt Hallról, aki háromszoros világbajnoki ezüstérmét szeretné ezúttal aranyra cserélni.

–         A francia Mika Brageot és a brit Ben Murphy nem fogják tétlenül nézni a versenyt és mindent megtesznek majd azért, hogy változtassanak a ranglista jelenlegi állásán. Sőt, a tabella élén álló versenyzőknek számolniuk kell a legendás német pilótával, a 2016-os világbajnok Matthias Doldererrel is, aki pilonbalesetét követően nem tudta folytatni az oroszországi futamot. Vajon ezúttal sikerül pontot szereznie a német szurkolók kedvencének?

–         Július 13-án és 14-én a Challenger Class pilótái is versenybe szállnak. A Red Bull Air Race idei utánpóltás mezőnyében 12 pilóta indul, mindegyikük három versenyen bizonyíthat. A hazai futamon a francia Mélanie Astles, az olasz Dario Costa, a svéd Daniel Ryfa, francia Baptiste Vignes, orosz Patrick Davidson, a Challenger Class jelenlegi lengyel világbajnoka, Luke Czepiela és a verseny történetének első svájci pilótája, az idén debütáló Vito Wyprächtiger is a Balaton felett száguldozik majd.

–         Július 14-én vasárnap, a Master Class versenynapján a pilóták három körben versenyeznek a 25 méter magas pilonokkal kialakított pályán, hogy végül közülük egyvalaki a pódium legmagasabb fokáról búcsúzzon Magyarországtól.

–         A Fédération Aéronautique Internationale (FAI) által akkreditált Red Bull Air Race világbajnokság a sebesség, precizitás és az ügyesség tökéletes kombinációját igényli, hiszen a Master Class pilótái 370 kilométer/órás sebességet is elérve, időnként akár 12 G-s terhelés mellett repülnek. A 2019-es szezon után nem folytatódik a Red Bull Air Race, a rajongók az idén négy állomásos versenysorozatban szoríthatnak kedvencükért.

Kísérje figyelemmel a versenyt: jegyek már kaphatók a Red Bull Air Race 2019. július 13-14-i balatoni állomására. A jegyekkel és a versennyel kapcsolatos további információkért és hírekért látogasson el a www.redbullairrace.com oldalra.

 

 

 

 

Forrás, fotó: Redlemon



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com