Bakondi: egyre kevésbé áttekinthetőek a migránskártyák

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint a név nélküli migránskártyák anyagilag, jogilag és politikailag is egyre kevésbé áttekinthetőek. 

    Bakondi György szombaton az M1 aktuális csatornán azt mondta, a név nélküli bankkártyák ügyében nagy a homály. Kezdetben elhallgatták, majd azt mondták, hogy csak azoknak adtak, akik Görögországba menekült státusszal rendelkeznek, de Frans Timmermans, a baloldal európai EP-választási csúcsjelöltje nemrég kijelentette, hogy Törökországban is adnak ilyen kártyákat – tette hozzá..
Az európai unió bürokráciája ugyan azt állítja, hogy biztonságos a migránskártyák rendszere, azonban bemondásos adatok alapján nem lehet a biztonságot garantálni – vélekedett a szakértő.
Hangsúlyozta: a névtelen bankkártyák és a migránsvízum is arra szolgálnak, hogy az illegális migrációt megfosszák illegális jellegétől, nagy és állandó átbocsájtó kapukat nyissanak az uniós országok felé.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint ez nagyon súlyos veszélyt jelent Európára, elsősorban belbiztonsági szempontból, de a köztörvényes bűncselekmények és terrorcselekmények vonatkozásában is.

Forrás: MTI

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com