Bajnokok Ligája – A Rómával szemben a Real Madridnak nem előny a hazai pálya 

A Real Madrid-AS Roma találkozó emelkedik ki szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája 2018/2019-es csoportkörének második játéknapi mérkőzései közül, különösen azért, mert ebben a leosztásban a címvédő spanyolok hazai mérlege rosszabb az idegenbelinél.

A két együttes eddig tízszer mérkőzött meg egymással a BL-ben: háromszor a csoportkörben, a legutóbbi két alkalommal pedig a nyolcaddöntőben csaptak össze. Az összesített mérleg a Real szempontjából hat győzelem, egy döntetlen és három vereség, 19-9-es gólkülönbséggel. A kiváló idegenbeli teljesítménnyel szemben – öt győzelem, egy vereség, 13-3-as gólkülönbség – azonban a Real hazai környezetben egyáltalán nem volt eddig meggyőző. Egy döntetlen mellett ugyanis mindkét együttes kétszer nyert, a gólkülönbség 8-6 a Real javára.

A bajnoki idénykezdet a Realnak sikerült jobban, de három győzelem után a legutóbbi fordulóban ugyanúgy döntetlent játszott, mint a Serie A-ban eddig visszafogott Roma, amely négy fordulót követően öt pontot gyűjtött. A madridiak Bilbaóban elért 1-1-es pontszerzése azonban még esetükben is a vállalható kategória, nem úgy, mint a rómaiaktól a Chievo elleni hazai 2-2, amelyet kétgólos előnyről értek el.

A 32-es főtábla meghatározó együttesei közül szerdán idegenben lép pályára a Bayern München és a Juventus – előbbi a Benfica, utóbbi a Valencia vendége lesz -, az olaszoknál a BL-ben is bemutatkozhat Cristiano Ronaldo. A nyáron szerződtetett portugál aranylabdás legutóbb 2009. május 27-én játszott a legrangosabb európai kupasorozatban nem a Real Madrid mezében. Akkor a Manchester United játékosaként a Barcelonával szemben elbukott döntőben lépett pályára, s ezúttal szintén spanyol ellenféllel találkozik, ami aligha ismeretlen terep a csatárnak, aki negyedik tétmérkőzésén először volt eredményes új állomáshelyén: a hétvégi bajnokin, a Sassuolónak lőtt két gólja 2-1-es győzelmet ért a Juventusnak.

A főtábla három újonca közül kettő a második játéknapon mutatkozik be: a Szalai Ádámot foglalkoztató Hoffenheim idegenben, a Young Boys otthon játszik. Előbbi a Sahtar Donyeck gárdájához látogat, utóbbi az MU-t fogadja.

Forrás: MTI.hu
Fotó: Champions League



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com