Bajnokok Ligája – Pochettino nem találta a szavakat, Ten Hag büszke a játékosaira

Nem tudta szavakba önteni érzéseit Mauricio Pochettino, a Tottenham Hotspur vezetőedzője, miután tanítványai az utolsó másodpercben szerzett góllal 3-2-re győztek Amszterdamban szerda este az Ajax vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján, s ezzel bejutottak fináléba.

“Csodálatos ez az érzés, nagyon nehéz szavakba önteni, futball nélkül az ilyesmit át sem élhetnénk” – jelentette ki a 47 éves argentin szakember, aki a korábbi BL-párharcokhoz hasonlóan ezúttal is hangsúlyozta, hogy a játékosait hősöknek tartja. “A második félidőben egyszerűen fantasztikusan játszottak, megmutatták, közösen megmutattuk, hogy imádjuk a sportot és a labdarúgást. Egészen élvezetes volt egy ilyen minőségű mérkőzést látni.”

A Londonban elért 1-0-s győzelem után az Ajax saját közönsége előtt a 35. percben már 2-0-ra, összesítésben 3-0-ra vezetett. A szünet után azonban a Tottenham nagy nyomást gyakorolt a holland együttesre, a sérült sztárcsatár, Harry Kane helyén szereplő Lucas Moura pedig az 55. és az 59. percben is betalált, majd a 96. percben, a lefújás előtti másodpercekben a győzelmet és egyben a továbbjutást érő gólt is megszerezte.

“Ezen a szinten nagyon nehéz jól teljesíteni, köszönjük mindazoknak, akik hittek bennünk, hálás vagyok azért, hogy futballedző lehetek” – mondta Pochettino, a mesterhármast szerző Mourát pedig “szuperhősnek” nevezte.

A 26 éves brazil támadó úgy nyilatkozott, képtelen arra, hogy elmagyarázza, milyen érzések kavarognak benne: “nagyon boldog vagyok és büszke a csapatomra, mert mindig hittünk abban, hogy eljön ez a pillanat, a pályán mindent beleadtunk, és megérdemeltük a sikert.” Christian Eriksen, a Tottenham dán középpályása – aki 2010-től 2013-ig játszott az Ajaxban – azt emelte ki, hogy ezúttal nem a taktika, hanem a küzdeni tudás, a szív és az akarat volt az, ami hozzásegítette őket a győzelemhez.

“Egészen lehetetlen, ahogyan ez a meccs alakult. Nagy hátrányban, nagyon mélyen voltunk, megpróbáltunk visszajönni, aztán pedig szerencsénk volt” – jelentette ki Eriksen, s hangsúlyozta, nagyon sajnálja az Ajaxot, amely szerinte kiváló mérkőzést játszott ellenük. Erik ten Hag, az Ajax vezetőedzője azt mondta, a labdarúgás csodálatos és kegyetlen is tud lenni, ők most utóbbit tapasztalták meg.

“Nagyon közel voltunk, meg is érdemeltük volna, de az az utolsó másodperc mindent átírt” – nyilatkozta a szakember, aki ugyanakkor kiemelte, hogy összességében fantasztikus BL-idényük volt, büszke a játékosaira, akik mindenképpen dicséretet érdemelnek. “A szünetben mondtam a srácoknak, hogy még nincs vége, ezt láthatják a Tottenham-játékosokon is, akik háromgólos hátrányban is hittek a továbbjutásukban. De nem hibáztathatok senkit, csapatként nagyon sokat fejlődtünk, és ezt a BL-búcsút most nehéz feldolgozni” – tette hozzá Ten Hag.

Matthijs De Ligt, az Ajax csapatkapitánya szerint az álomból pillanatok alatt kerültek át a rémálomba: “Az első félidőben jól játszottunk, irányítottuk a meccset, de a szünet után valamiért nem tudtuk ugyanolyan nyomás alatt tartani a Tottenhamet, és buta gólokat kaptunk. Hihetetlen, hogy néhány másodpercen múlt a döntőbe jutásunk” – kesergett a 19 éves futballista. A BL-döntőt június 1-jén, a madridi Wanda Metropolitanóban rendezik, ahol a Tottenham ellenfele a Liverpool lesz.

Forrás: MTI.hu
Fotó: MTI.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com