Bajnokok Ligája – Milánóban a Tottenham, Liverpoolban a PSG

Az Internazionale-Tottenham Hotspur és az FC Liverpool-Paris Saint-Germain összecsapás emelkedik ki kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája 2018/2019-es csoportkörének első játéknapi mérkőzései közül.

Az előző idényben döntős Liverpool szombaton fontos összecsapást nyert meg – éppen a Tottenham ellen – a Premier League ötödik fordulójában, és ezzel a sikerrel százszázalékos maradt a bajnokságban. Hasonlóan jól kezdte címvédőként a francia pontvadászatot a PSG, amely öt meccs után szintén hibátlan, legutóbb múlt pénteken a Saint-Etienne együttesét verte hazai közönsége előtt 4-0-ra.

Mindkét együttes célja az lehet, hogy eljusson a BL madridi döntőjéig, a főtáblán pedig nagy jelentősége van az egymás elleni mérkőzéseiknek, a C csoportban ugyanis a Napoli és a Crvena zvezda szerepel még, de a Poolra és a PSG-re csak a nápolyi csapat jelenthet valós veszélyt.

A keddi találkozón hazai oldalról Alex Oxlade-Chamberlainre biztosan nem számíthat Jürgen Klopp vezetőedző, míg Adam Lallana és a horvát válogatottal a nyáron világbajnoki ezüstérmes Dejan Lovren játéka egyelőre kérdéses. A francia sztárcsapatnál Dani Alves és Layvin Kurzawa sérülés miatt nem léphet pályára, de Thomas Tuchelnek így is nagyon erős keret áll a rendelkezésére.

A csoport másik kedd esti meccsén a Napoli látogat Szerbiába, és bár a Crvena zvezda hősies módon, a belgrádi 0-0 után a Red Bull Salzburg vendégeként elért 2-2-es döntetlennel jutott a főtáblára, vélhetően nem sok esélye lesz a sztárjátékosokat is foglalkoztató, Carlo Ancelotti által irányított nápolyi együttessel szemben.

Az angol bajnokságban három sikerrel rajtolt, de legutóbbi két mérkőzésén vesztes Tottenhamre nem vár könnyű feladat az Internazionale otthonában, tekintve, hogy ez az összecsapás a továbbjutás szempontjából kulcsfontosságú lehet. A B csoportban ugyanis az ötszörös BL-győztes FC Barcelona, valamint a holland PSV Eindhoven kapott még helyet.

A londoni együttesben hetek óta nem véd a franciákkal friss vb-győztes Hugo Lloris, az angol válogatott Delle Alli játéka pedig egy kisebb sérülés miatt kérdéses. Az Internél ilyen gondokkal nem kell megküzdenie Luciano Spalletti vezetőedzőnek, akinek más jellegű problémái lehetnek: a milánói csapat jelentősen megerősítette a keretét a nyári átigazolási időszakban, de az olasz bajnokságban lejátszott eddigi négy meccs alapján még rendeznie kell a sorokat, a kék-fekete gárda ugyanis a hétvégén már második vereségét szenvedte el, ráadásul hazai közönsége előtt kapott ki az újonc Parmától.

A milánói összecsapással egy időben, 18.55-kor kezdi első idei főtáblás meccsét az FC Barcelona is, amely legutóbb 2015-ben nyert BL-t, és az elmúlt három kiírásban a negyeddöntőben kényszerült búcsúra. Az Ernesto Valverde által vezetett katalán sztárcsapat szempontjából szerencsésen alakult a sorsolás, hiszen az alapvetően jó erőkből álló, de az európai csúcsfutballban még így is kevésbé erős PSV Eindhoven ellen kezdhet hazai pályán, és egy magabiztos siker lendületet adhat az együttesnek.

Szintén kedden kezdődnek az A és a D csoport küzdelmei: előbbiben az Atlético Madrid a Monaco, a Borussia Dortmund pedig az FC Bruges vendége lesz, míg utóbbiban a Schalke 04 az FC Portót, a Galatasaray pedig a Lokomotiv Moszkvát fogadja. A mérkőzések a B csoport kivételével egyformán 21 órakor kezdődnek.

Forrás: MTI.hu
Fotó: Champions League



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com