A babaváró támogatások közel felét lakásvásárlásra igénylik egy elemzés szerint

A babaváró támogatások közel felét lakásvásárlásra igénylik a Duna House hitelcentruma adatai alapján. A folyósított támogatások átlagos nagysága 9,7 millió forint, szinte mindenki a maximális összeget igényli és a bankok minimális korrekcióval hagyják jóvá – közölték.

    Az elemzés szerint a felújításra fordított támogatással együtt az ügyletek közel kétharmada az ingatlanpiacra és a lakásállományra van erőteljes hatással, illetve sokan meglévő hitelüket elő- vagy végtörlesztik a pénzből.
A független hitelközvetítő több mint 200 babaváró támogatást vizsgált meg az elmúlt időszakban benyújtott igénylések alapján. Ebből kiderült, hogy az igénylők 13 százaléka megtakarítási céllal veszi fel a támogatást, ezen belül részben a később megszületendő gyermek miatt, részben pedig magyar állampapír pluszt vásárolnak belőle.
A támogatást igénylő friss házasok 10,5 százaléka pedig valamilyen régebbi hitelét szeretné részlegesen vagy teljesen törleszteni. Elenyésző számban voltak olyanok is, akik autóvásárlást vagy a vállalkozás fejlesztést jelölték meg a felhasználás céljaként.
A jegybank adatai szerint a babaváró hitelkihelyezés júliusban 54 milliárd forint volt, 5500 hitelfolyósítást jelentettek a bankok 9,7 millió forint átlagos összegben. A támogatás iránt megmarad az élénk érdeklődés, így az éves babaváró hitelkibocsátás 400 milliárd forint is lehet az első teljes évben, ami 25-40 ezer ügyfelet jelenthet.

 

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com