Az Üveg vezeti az észak-amerikai kasszasikerlistát

M. Night Syamalan Üveg című filmje érte el a legnagyobb mozibevételt a hétvégén Észak-Amerikában. A thriller második hete vezeti a toplistát.

Az Üvegre péntektől vasárnapig 19 millió dollárért (5,3 milliárd forintért) váltottak jegyet a nézők Amerikában és Kanadában. A produkció, amelynek főszerepeit James McAvoy, Bruce Willis és Samuel L. Jackson alakítja, az elmúlt tíz napban 73,6 millió dollárt (20,5 milliárd forintot) keresett a mozipénztáraknál. Syamalan két éve bemutatott Széttörve című filmje iránt jóval nagyobb volt az érdeklődés annak idején a mozikban, a premierhétvégén több mint 40 millió dollár (11,1 milliárd forint) volt a jegybevétele.

A toplista második helyét az Életrevalók című francia film remake-je, a Kevint Hart és Bryan Cranston közreműködésével forgatott The Upside foglalta el 12,2 millió dolláros (3,4 milliárd forintos) jegyeladással. Az első öt közé még 6-7 millió dolláros (2-1,6 milliárd forint) körüli hétvégi bevételével az Aquaman, a Király ez a srác és a Pókember – Irány a Pókverzum fért be.

Az Oscar-jelölések bejelentése után nem lendült meg túlságosan a jelöltek iránti érdeklődés, a 11 hete bemutatott Zöld könyvre például a hétvégén 5,4 millió dollárért (1,5 milliárd forintért) vettek jegyet a nézők Észak-Amerikában.

MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com