Az ősi óceánok vízhőmérséklete nem volt magasabb a mostaninál

Izraeli kutatók kimutatták, hogy a Földön több százmillió éve keletkezett ősi óceánok vize nem volt melegebb napjaink óceánjainak vízénél.

A Weizmann Tudományos Intézet kutatói szerint felfedezésük fontos kulcs lehet minden olyan tanulmányhoz, amely a primitív életformák fejlődésétől a tengervíz kémiájának geológiai történetét, változásait, a klímaváltozást kutatja. A Földünk teljes területének mintegy 70 százaléka, 360 millió négyzetkilométernyi terület óceán vagy tenger, amelyek kialakulása a harmadidőszak végére tehető.

A geotudomány egyes képviselői szerint az első óceán vize igen meleg – legalább 70 Celsius-fok – lehetett, míg mások úgy vélik, hogy a vízhőmérséklet közelebb lehetett a maihoz, amely 15 Celsius-fok körüli. Mindkét fél a tengervízből leülepedett ásványok – mint a mészkőben lévő karbonátok – oxigénizotóp összetételében végbemenő változásokra alapozza feltevését, de különböző következtetéseket vontak le belőle.

Nehéz volt meghatározni azt, hogy az izotópösszetétel változását a tengervíz hűlése vagy a víz izotópösszetételében végbemenő változás okozza-e. Az izraeli tudósok kutatásukba ősi vas-oxidok finom koncentrikus rétegeiből álló kicsiny tojás alakú szemcséket vontak be, amelyeket a világ legkülönbözőbb pontjairól gyűjtöttek össze. A minták a legkülönbözőbb geológiai időszakokból származtak, a legöregebb mintegy kétmilliárd éves volt.

Kalibrálták a hőmérsékletfüggő oxigénizotóp megoszlását a vas-oxidok és az üledékes oldatok között és létrehozták tengeri vas-oxidok oxigénizotóp-jegyzékét az elmúlt kétmilliárd évre visszamenően. Megállapították, hogy a víz izotópösszetételében végbemenő változás és nem a víz hűlése határo

Forrás: MTI.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com