Az Ingenuity nevet kapta a NASA Mars-helikoptere

Az Ingenuity nevet kapta az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Mars-helikoptere, amely a tervek szerint jövő februárban fog landolni a vörös bolygó felszínén.  

A NASA országos pályázatot hirdetett a tökéletes név megtalálása érdekében. A több ezer javaslat közül végül egy alabamai diák, Vaneeza Rupani ötlete lett a befutó. Az Ingenuity a Perseverance nevű marsjáróhoz erősítve érkezik majd a Marsra. Az indulás idén nyáron lesz és a járművek 2021 februárjában fognak landolni a vörös bolygó felszínén.

A helikoptert néhány hónappal később fogják munkába állítani és elvégezni vele az első tesztrepüléseket. Amennyiben a napenergiával hajtott, 2 kilogramm súlyú helikopter túléli a hideg marsi éjszakákat, az azt jelenti, hogy a jövőbeli missziókat ki lehet bővíteni a levegőből végzett vizsgálatokkal.

A NASA szerint a Mars-helikopterek alkalmasak lehetnek sziklafalak, barlangok és mély kráterek feltérképezésére, továbbá tudományos műszerek szállítására, valamint felderítőként segíthetik az emberek és a robotok munkáját. A Perseverance marsjárót, amely szintén egy diáktól kapta a nevét, arra tervezték, hogy a múltbeli mikrobiális élet nyomai után kutasson a vörös bolygón, valamint tanulmányozza a planéta éghajlatát és geológiai sokszínűségét.

Forrás: MTI.hu
Fotó: wiki



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com