Az IMF vezérigazgatója szerint a kereskedelmi konfliktusok miatt 700 milliárd dollárral csökkenhet a globális GDP

A nemzetközi kereskedelmi konfliktusok kumulatív hatása miatt 700 milliárd dollárral csökkenhet 2020-ra a globális GDP – hangsúlyozta Krisztalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) új vezérigazgatója kedden első beszédében.

    Georgieva október elsejétől látja el öt évre szóló megbízatását.

“2019-ben lassúbb növekedésre számítunk a világ csaknem 90 százalékán, az idén a növekedés üteme az évtized eleje óta a leglomhább lesz” – mondta. Hozzátette, hogy világszinten 2020-ban a hazai össztermék (GDP) 700 milliárd dollárral csökkenhet, ami 0,8 százalékos visszaesésnek felel meg.

Az előrejelzési adatokat az IMF elemzői kalkulálták és számoltak Donald Trump amerikai elnök Kínával szemben tervezett, további 300 milliárd dollár értékű árura kiterjedő importtarifáival, illetve azok hatásával is.

Georgieva mindazonáltal kiemelte, hogy a visszaesés elsősorban az üzleti bizakodás lanyhulásának és a kedvezőtlen piaci reakcióknak tudható be.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com