Az idén útnak induló Csang’o-5 űrszonda után még három holdmissziót tervez Kína

Kína még az év vége előtt útnak indítja a Holdra a Csang’o-5 űrszondát, amely az égitestről vett mintákkal fog hazatérni küldetéséről – közölte hétfőn a kínai űrkutatási hivatal (CNSA), amely további három missziót tervez holdkutatási programja keretében.

A Csang’o-4 kínai űrszonda január elején szállt le a Hold Földről nem látható túloldalán, elsőként a világűr kutatásának történetében és sikeresen teljesítve a kínai holdkutatási program negyedik szakaszát.

“A szakértőink még megbeszéléseket folytatnak a következő projektek kivitelezhetőségéről, de immár megerősített, hogy további három holdmisszióra készülünk a Csang’o-5-öt követően” – mondta Vu Jen-hua, a CNSA vezető helyettese.

A Csang’o-6 a tervek szerint a Hold déli pólusáról fog két kilogramm mintát hozni a Földre. A Csang’o-7 misszió célja a Hold déli pólusa körüli területek átfogó tanulmányozása lesz. A Csang’o-8 küldetése a tudományos kutatások és kísérletek mellett azoknak a kulcstechnológiáknak a tesztelése lesz, amelyek egy holdi kutatóbázis megépítéséhez szükségesek.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com