Az epilepszia együttműködőbbé teszi az embereket egy kutatás szerint

Az epilepszia együttműködőbbé teszi az embereket egy kutatás szerint.

A frontális lebeny epilepsziában szenvedő emberek a tesztek során jóval együttműködőbbnek mutatkoztak, mint a betegség nélkül élők. A döntéshozatalban szerepet játszó agyi régiók náluk más aktiválódási mintákat mutattak fel – állapította meg egy szakértői csoport a Royal Society Open Science című szaklapban.

Andrija Javor, a kutatás idején a Linzi Orvosi Egyetem neurológiai klinikáján dolgozó tudós vezetésével a szakértők összehasonlították 15 epilepsziás páciens kooperációs hajlandóságát 15 kontrollszemélyével a viselkedéstan egyik sztenderd tesztje, az úgynevezett fogolydilemma segítségével. Az epilepsziás személyek több kooperatív döntést hoztak, mint a többi résztvevő személy – állapították meg a tudósok. Ennek hátterében vélhetően az áll, hogy ők a negatív tapasztalatokat kisebb mértékben veszik figyelembe, tehát együttműködők maradnak akkor is, ha a fogolydilemmában társuk kijátssza őket.

A döntéshozás során a kutatók figyelték az agyi aktivitást és észlelték, hogy az epilepsziával érintetteknek mások az aktivizálódási mintáik a frontális lebenynek a társas viselkedésért és döntéshozatalért felelős régiójában.

Forrás: MTI.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com