Ötszáz éve, 1519. január 15-én végezték ki felségárulás vádjával Vasco Nunez de Balboa spanyol konkvisztádort, az első európait, aki meglátta a Csendes-óceánt.
Balboa 1475-ben született a portugál határ közelében fekvő Jerez de los Caballeros városkában egy elszegényedett nemesi családban. Mint akkoriban oly sokan, ő is a Kolumbusz által nem sokkal korábban felfedezett Újvilágban kereste szerencséjét, ahová 1500-ban hajózott át. Részt vett a mai Kolumbia és Panama közti mocsaras vidék felkutatásában, a neki járó zsákmányból Hispaniola (a mai Haiti és Dominika) szigetén gazdálkodni kezdett, de gyorsan adósságokba keveredett. A békés élethez egyébként sem fűlött a foga, s 1509-ben egy hajón, hordóban elrejtőzve megszökött hitelezői elől. A hajó a mai Panama karibi partján, egy újonnan alapított településre tartott, amelynek lakói állandó háborúskodásban álltak a bennszülöttekkel.
A karizmatikus, bátor és gyors észjárású Balboa hamarosan átvette a vezetést, és meggyőzte társait, hogy keressenek olyan helyet, ahol termékenyebb a talaj, és kevésbé harciasak az indiánok. Egy győztes csata után 1510-ben a mai Kolumbia területén megalapították Santa Maria la Antigua de Darién városát, az első állandó spanyol települést a dél-amerikai kontinensen, melynek ideiglenes kormányzója Balboa lett. Az indiánok, akiket sanyargatott, rabszolgának adott el, aranyat zsarolt ki belőlük, az Aranyország, Eldorádó meséjével kezdték traktálni, hogy megszabaduljanak tőle.
A fellelkesült Balboa, miután a spanyol koronától nem kapott támogatást, saját szakállára szervezett expedíciót. A 190 konkvisztádor a törzsfőktől kizsarolt bennszülött teherhordókkal 1513. szeptember 1-jén indult nyugatra, az indiánok szerint “a másik tenger” partján fekvő Eldorádó meghódítására. Határtalan nélkülözések közepette küzdötték előre magukat az ingoványos, járhatatlan őserdők mélyén, útjukat ellenséges bennszülöttekkel vívott csaták, mérges kígyók, a hegyek omladékos lejtői, rohanó folyók és végeérhetetlen trópusi esők nehezítették.
Az egyre fogyatkozó, kimerült csapat tagjai 1513. szeptember 25-én egy magaslatról végre megpillantották a víztükröt. Balboa először azt hitte, hogy eltévedt és a Karib-tenger partjára jutott vissza, és lemondóan így sóhajtott fel: “Az ember odajut, ahová a sors veti, de nem oda, ahová igyekezett!” Amikor aztán alaposabban körülnézett, addig ismeretlen hegyeket látott, s megbizonyosodott róla, hogy a nyugati tenger fekszik a lábai előtt. Az expedíció papja Te Deumot celebrált, a helyet kőrakással és kardjaikkal a fába vésett keresztekkel jelölték meg. A leereszkedés további négy napot vett igénybe, közben egy csatát is vívtak a bennszülöttekkel, s szeptember 29-én végre elérték a tengert. A területet az egyik kezében karddal, a másik kezében Szűz Máriát ábrázoló lobogóval a vízbe gázoló Balboa spanyol birtoknak nyilvánította, az öblöt (lévén Szent Mihály napja) San Miguelnek, a tengert Déli-tengernek nevezte el, mert dél felé tartva érték el. (A “Csendes” név a Földet először megkerülő Magellán nevéhez fűződik, aki 1520-ben nevezte el így a látszólag békés óceánt, amelyre a dél-amerikai kontinens déli csúcsát megkerülve jutott ki.)
A következő napokban kis hajót eszkábáltak össze, s átkeltek a csaknem 200 kisebb-nagyobb szigetet, zátonyt, homokpadot számláló szigetvilágra, ahol dió nagyságú gyöngyöket találtak. Kincsekkel megrakva tértek vissza 1514 januárjában Santa Mariába, Balboa a zsákmány negyedével és a felfedezés hírével hajót menesztett a királyhoz. A soha nem látott nagyságú gyöngyök megtették a kívánt hatást, az uralkodó Balboát az újonnan felfedezett tenger admirálisává nevezte ki. Mivel azonban ellenségeinek akkoriban már se szeri, se száma nem volt, Darién kormányzója már nem ő, hanem egyik irigye, Pedrarias de Avila (Pedro Arias Dávila) lett, aki megérkezve rögvest lefogatta Balboát, de nem sokkal később szabadon engedte.
A két férfi között törékeny béke alakult ki, Pedrarias még egyik lányát is hozzáadta a konkvisztádorhoz, igaz, távházasság révén – a feleség ugyanis az óhazában élt, és a házastársak soha nem látták egymást. A kormányzó, ha nem is szívesen, de abba is beleegyezett, hogy Balboa továbbra is kutassa az általa felfedezett óceán keleti partját. Balboa 1519-ben négy alkatrészeire szétszedett hajót szállíttatott át a földszoros legalacsonyabb hágóján, a mai Panama-csatorna helyén, így ezek a hajók keltek át először a szoroson, még ha száraz úton is.
Időközben Pedrarias helyzete megingott az udvarban, s hírek keltek szárnyra, hogy vizsgálat indul ellene. Attól félt, hogy Balboa ellene vallhat, de egyébként is meg akart szabadulni kellemetlen vetélytársától. Parancsára a visszatérőben lévő Balboát Francisco Pizarro, az Inka Birodalom későbbi meghódítója letartóztatta, s minden formaságot mellőzve felségsértés és lázadás vádjával halálra ítélték. A Csendes-óceán felfedezőjét négy társával együtt 1519. január 15-én fejezték le, sírjának helye a mai napig ismeretlen.
A Csendes-óceán felfedezésének jelentőségét már a kortársak is felismerték, ez tette lehetővé a spanyol terjeszkedést Közép- és Dél-Amerikában, többek között az Inka Birodalom meghódítását. Balboa emlékét különösen Panamában ápolják, ahol nemcsak a Panama-csatorna csendes-óceáni kikötője, valamint közterületek és intézmények, hanem a helyi pénznem és a legmagasabb állami kitüntetés is a nevét viseli.
Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com
