Kétszáznegyven éve, 1778. szeptember 20-án született Fabian Gottlieb Thaddeus von Bellingshausen orosz felfedező, aki elsőként pillantotta meg az Antarktiszt és adott hírt a kontinens létezéséről.
A ma Észtországhoz tartozó Saaremaa szigetén, balti német családban látta meg a napvilágot, nevét oroszul Faggyej Faggyejevics Bellinszgauzenként használta. Tízévesen lépett az orosz haditengerészet szolgálatába, a kronstadti kadétakadémia elvégzése után pályája meredeken ívelt felfelé, hamarosan kapitánnyá nevezték ki. 1797-ben a balti flotta hajóin kezdte meg szolgálatát, majd 1803 és 1806 között a Nagyezsda hajó fedélzetén részt vett az első orosz föld körüli expedícióban. Hazatérése után a Csendes-óceán újonnan felfedezett részeit, szigeteinek térképeit készítette el, majd a Balti- és a Fekete-tengeren szolgált hadihajók kapitányaként.
A titokzatos déli kontinens, a Terra Australis Incognita régóta izgatta az emberek képzeletét. 1773-74-ben az angol James Cook expedíciója során elsőként szelte át a déli sarkkört, s hajózta körül ezen a szélességi fokon a Földet, de dél felé továbbhaladva áthatolhatatlan jéghegyekbe ütközött, és úgy vélte, hogy a földrész megközelíthetetlen, vagy nem is létezik.
A kutatóutak azonban nem maradtak abba, I. Sándor cár 1819-ben rendeletben határozott az első orosz déltengeri expedícióról. A tengerészeti minisztérium elsődleges célként a rendelkezésre álló adatok megerősítését tűzte ki, illetve hogy a felfedező út révén „az Antarktikus pólus közelségében… a lehető legteljesebb ismereteket szerezzük földgömbünkről”. Az expedíció parancsnokának az első föld körüli út vezetőjét, Makar Ratmanovot szemelték ki, de ő éppen ekkor szenvedett hajótörést, ezért helyére Bellingshausent nevezték ki. Az expedíció 1819. július 16-án indult útnak a kronstadti kikötőből. A 900 tonnás és 117 fős legénységű Vosztok parancsnoka Bellingshausen, az 530 tonnás, 72 fős legénységű Mirnijé Mihail Lazarov volt.
Mivel a Vosztok – ellentétben a Mirnijjel – nem kifejezetten a kutatóút számára készült, a felépítésében igen különböző két hajó együtt tartása komoly nehézséget okozott a parancsnokok számára. Rio de Janeiróban november végén kötöttek ki, decemberben elérték a Cook-által felfedezett Déli-Georgia szigetet, és megállapították, hogy ahhoz egy szigetcsoport is tartozik; ez a mai Déli Sandwich-szigetek (Északi Sandwich-szigeteknek akkoriban a mai Hawaiit nevezték). A szigetcsoport három legészakibb tagját az expedíció résztvevőiről nevezték el, összefoglaló névnek az orosz tengerészeti miniszter tiszteletére a Traversey-szigetek nevet adták nekik.
A déli sarkkörön (a déli szélesség 66,33 fokán) – Cook kapitány után másodikként – 1820. január 26-án haladtak át, de a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a 70. fokon már nem jutottak túl. Többször megközelítették a Keleti-Antarktiszt, amelyet január 28-án a mai Márta hercegnő-part, február 2-án az Olaf herceg-föld és február 17-18-án a Ranghild hercegnő-part között háromszor is megpillantottak, de partra szállásra nem volt lehetőségük.
Ezután a két hajó elszakadt egymástól, s miután súlyosan megrongálódtak, külön-külön hajóztak északra Sydney kikötőjéig. A javítási munkálatok után, 1820 novemberében ismét dél felé indultak, s ezúttal jóval szorosabb kört vontak az Antarktisz köré. Több kudarcot vallott kísérlet után 1821. január 10-én jutottak el a 69. szélességi körig, ahol szárazföldet pillantottak meg, amelyet I. Péter-földnek neveztek el, majd február 28-án hófödte partot fedeztek fel, és I. Sándor-földnek keresztelték el. Ezután csaknem száz évig nem járt arra hajó, s csak jóval később bizonyították be, hogy valójában mindkettő sziget, amelyet selfjég kapcsol a hatodik kontinenshez.
Az expedíció ezután áthaladt a Drake-szoroson, ahol a nem sokkal korábban felfedezett Déli-Shetlandok több szigetét fedezte fel, megállapítva, hogy 600 km hosszú szigetláncról van szó. 1821 februárjában a hajók siralmas állapota miatt hazaindultak, és augusztus 5-én kötöttek ki Kronstadtban, ahol fogadásukra megjelent I. Sándor cár is. Az 751 napos út során 527 napot töltöttek a tengeren, és mindössze két embert veszítettek, feltérképezték az Antarktiszt és 29 szigetet. Az Antarktisz felfedezésének dicsőségét a britek és az amerikaiak is magukénak követelik, de ma már bizonyosnak látszik, hogy elsőként Bellingshausen pillantotta meg a kontinenst.
Bellingshausent 1826-ban tengernaggyá nevezték ki, szolgált az orosz-török háborúban, 1829-ben Várna ostromában is részt vett. A balti flotta parancsnoka, 1839-től a kronstadti erőd kormányzója, 1843-tól haláláig admirális volt. A déli-sarkvidéki expedícióról orosz nyelven írt műve 1831-ben jelent meg Két utazás a Déli Jeges-tengeren és hajózás a világ körül 1819-1821-ben a Vosztok és a Mirnij hajóval címmel.
Hetvenhárom évesen, 1852. január 25-én halt meg Kronstadtban, ahol emlékművet emeltek tiszteletére, nevét viseli sziget, tenger, antarktiszi kutatóállomás, a Holdon kráter és kisbolygó is. Vlagyimir Putyin orosz elnök nemrégiben olyan világatlasz megalkotását indítványozta, amely az orosz felfedezők által adott, de utóbb megváltoztatott helyneveket tartalmazza, mert azok fokozatosan kiszorulnak a térképekről. Putyin az Antarktiszt említette példának, ahol a Bellingshausen által választott nevek „csaknem eltűntek a forgalomból”.
Forrás: MTI
Fotó: pexels.com – a fotó csak illusztráció
