Az apák nem igazán élnek az apasági szabadság lehetőségével

Az apák kevesebb mint fele él a számukra biztosított gyermekgondozási szabadsággal gyermeke születése után – állapította meg egy szerdán publikált globális jelentés, amely arra is rámutatott, hogy a nők és férfiak fizetése közötti jelentős különbségnek is komoly szerepe van ebben.

    A 187 országból mintegy 90 biztosít néhány napos vagy hetes fizetett apasági szabadságot a gyermekük születése után az apáknak, hogy ezzel is támogassa a nemi egyenlőséget, bevonja a férfiakat a gyermekgondozásba – ismertette a Promundo. Az amerikai központú szervezet hét országban csaknem 12 ezer emberrel végzett kutatásából kiderült, hogy a férfiaknak kevesebb mint a fele vette ki a teljes neki járó apasági szabadságot gyermeke születése vagy örökbefogadása után. A kanadai férfiak többsége arra hivatkozott, hogy döntésük mögött pénzügyi aggodalmaik álltak.
Egy másik tanulmány megállapította: 20 országból 15-ben a férfiak többsége vélte úgy, hogy a pelenkázás, a fürdetés és az etetés a nők dolga. Ezt a nézetet Egyiptomban, Indiában, Pakisztánban, Moldovában, Nigériában és Maliban a férfiak több mint 80 százaléka vallja.
A Promundo jelentésének társszerzője, Brian Heilman hangoztatta: ilyen otthoni elvárások tartják vissza a nőket karriercéljaik elérésétől.
Kétszázkét évbe telik, amíg megvalósulhat a nők és férfiak gazdasági egyenjogúsága – állapította meg az a nemek közötti szakadékkal foglalkozó 2018-as globális jelentés, amelyet a Világgazdasági Fórum bocsátott ki.
A nemek közötti egyenlőtlenségről háromévenként tanácskozó Woman Deliver konferencia jelentése szerint Kanadában a férfiak 40 százaléka, Japánban 35 százaléka nem vett ki apasági szabadságot legutóbb született gyermeke után. Brazíliában a férfiak 27 százaléka, Argentínában 20 százaléka, Hollandiában 18 százaléka, Nagy-Britanniában 16 százaléka nem élt az apasági szabadsággal, holott a legtöbb nő szerint az anyáknak fizikailag és szellemileg is jobb, ha az apák legalább két hétig szabadságon vannak a gyermek születése után.
Az Egyesült Államokban nincs kötelezően kiadandó anyasági vagy apasági szabadság, a munkaadók maguk határozzák meg, hogy mennyi szabadságot engedélyeznek a gyermek születése után.
A Promundo programigazgatója, Kato-Wallace szerint a munkahelyeken meg kell változtatni a normákat és a kultúrát. Mint mondta: a vállalatok és szervezetek vezetőinek személyes példát is kell mutatniuk azzal, hogy maguk is apasági szabadságra mennek gyermekük születése után, s ezzel másokat is erre ösztönöznek.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com