Az Albertinában állítják ki Albrecht Dürer alkotásait

A bécsi Albertina Múzeumban nagyszabású kiállítást rendeznek Albrecht Dürer munkáiból. A különleges tárlat anyagát bécsi múzeumok és más európai intézmények adják kölcsön.

    Dürer grafikáit ritkán lehet ilyen nagy számban megtekinteni, csak elvétve rendeznek belőlük gyűjteményes kiállítást a művek megóvása miatt.
Az Albertina kiállításának szíve az a száz grafika lesz, amely a múzeum gyűjteményébe tartozik, és amely Dürer halála, 1528 óta együtt maradt. A tárlaton látható rajzok és nyomatok egy része azonban más múzeumokból érkezik. Egyebek mellett a firenzei Uffizi képtár tucatnyi képet ad kölcsön, köztük az 1504-ben készült Királyok imádása című művet, a madridi Pradóból, valamint a berlini Gemäldegalerie gyűjteményéből pedig két portré látható a mestertől.
A londoni Nemzeti Galéria két festménye is gazdagítja a tárlatot. Az Albertina kurátora, Christoph Metzger új elmélettel is előállt a két képpel kapcsolatban. Szerinte a Szent Jeromos-kép két évvel korábban készült, mint azt a londoni galériában gondolják. Metzger szerint a képet Dürer 1494-ben festette, még az előtt, hogy Velencébe ment volna, a galéria ellenben úgy véli, a velencei út után született a kép.
Metzger szerint a Madonna írisszel (A szűz és a gyermek) című 1500-1510 körül készült képet Dürer fiatal tanítványa, Hans Baldung festette, míg a londoni galéria arról csupán azt írja, hogy Dürer műhelyében született.
A kiállításon középpontban lesz Dürer rajzművészete. A kurátor szerint a mester Fiatal nyúl (1502) és Imádkozó kezek (1508) című munkái nem előtanulmányok voltak készülő művekhez, hanem ezekkel a virtuóz rajzokkal akarta bemutatni tehetségét a lehetséges mecénásoknak.
Az Albertina legutóbb, 2003-ban megrendezett Dürer-kiállítása félmillió látogatót vonzott. Az új gyűjteményes tárlat pénteken nyílik meg és január 6-ig lehet megtekinteni.

Forrás: MTI

Fotó: albertina.at



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com