Aukciós rekord született a kortárs magyar művészek londoni aukcióján

Aukciós rekord született csütörtökön este Londonban az első kizárólag kortárs magyar művekből rendezett árverésen, ahol Maurer Dóra képéért, a Quasi-kép, töredék című alkotásért mintegy 20 millió 640 ezer forintnyi összeget fizetett egy gyűjtő – közölték az MTI-vel a szervezők.

     A kizárólag kortárs magyar művekből – mások mellett Bak Imre, Maurer Dóra, Nádler István és Szűcs Attila munkáiból – rendezett aukciót a Dobossy Aukciósház szervezte a Dean Street-i Blacks Clubban. Az árverésen ötvenöt műalkotásra lehetett licitálni, amelyeket ugyanott kiállításon is bemutattak.
A pénteki közlemény szerint az árverési tételek közül Ficzek Ferenc Önlapozás I., II., III. munkája jutalékkal együtt 1,6 millió forintnyi összegért talált gazdára. A Kis Varsó beton sisakjáért valódi licitháború alakult ki, végül jutalékkal együtt 2,5 millió forintnyi összegért kelt el.
Halász Károly Fekete-fehér (pipás) képe a becsérték alsó határán, 3,6 millió forintért talált gazdára.
A közlés szerint az aukciós helyszín különlegessége, hogy 1764-től működik, és több évszázados fennállása alatt a londoniak egyik kedvelt társasági, kulturális színterévé vált.
A szervezők nem egyszeri alkalomnak tekintik az árverést, hanem egy olyan sorozat nyitányaként indítják útjára, amely alkalmat teremt a kortárs magyar művészek rendszeres nemzetközi aukciós szereplésére.
“A jó hangulatú árverést hat ország gyűjtői követték nyomon a helyszínen és telefonon, és az aukció vezetője, Jacqueline Tower-Perkins pedig elvarázsolta a közönséget” – számolnak be az eseményről a szervezők.
A jelenleg New York-ban élő, londoni születésű szakember a nemzetközi piac egyik vezető aukciósházánál, a Bonhamsnél dolgozik, és az elmúlt hat évben világszerte vezetett nagyszabású árveréseket.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com