Augusztus 30-án Sydney Olimpiai döntőt játszanak Kásásék

Alig több mint egy hét múlva a Waterpolo All Star Festivalon újra Kásáséknak drukkolhatunk: az olimpiai bajnok vízilabdázókból álló Millennium Masters csapat augusztus 30-án és 31-én újra vízbe száll és megküzd a 2000-es sydney-i olimpián döntős ellenfelével, az orosz válogatottal is. Kásás Tamás, Vári Attila, Kiss Gergely, Kósz Zoltán, Fodor Rajmund – néhány név azok közül, akiknek köszönhetően 1976 után ismét vízilabda olimpiai aranyat ünnepelhettünk, és a magyar vízilabdasport újra a világ élvonalába került.

 

A 2000-es sydney-i olimpián szeptember 23. és október 1. között rendezték meg a férfi vízilabdatornát, 12 nemzet csapatának részvételével. A csapatokat két csoportba sorsolták, ezután az első négy helyezett jutott a negyeddöntőbe, ahonnan már egyenes kieséses rendszerben folytatódott a torna.

„Parádésra sikerülhetnek a sydney-i olimpiai játékok. Egy nagyon-nagyon hosszú út vége, egy nagyon-nagyon hosszú előadás utolsó felvonása ez, és remélem, hogy a mieink élnek majd a lehetőséggel. A görögök ellen 7:4, a hollandok ellen 16:8, a horvátok ellen 8:7-es vereség, az Egyesült Államok ellen 10:9, a jugoszlávok ellen 9:10, aztán az olaszok ellen – ez már a csoportmérkőzések után a negyeddöntőben – 8:5, és a jugoszlávok ellen az elődöntőben 8:7. Én úgy gondolom, hogy ezeket az eredményeket mindenki kívülről fújja, de azért illett elmondani, hogy milyen utat tett meg a magyar csapat az olimpiai döntőig” – így vezette fel Knézy Jenő a sydney-i olimpia férfi vízilabda döntőjét, amit a fiaink az orosz válogatott ellen vívtak.

A magyarok a csoportmérkőzések során két vereséget is szenvedtek a nagy rivális horvátok és jugoszlávok ellen. Ez a kezdet nem arra engedett következtetni, hogy a végén olimpiai aranyat ünnepelhetünk. A negyeddöntők előtt viszont Kemény Dénes egy azóta már legendássá vált csapatmegbeszélést tartott és onnantól a fiúk megállíthatatlanok lettek: legyőzték az olaszokat, majd visszavágtak a jugoszlávoknak a csoportmérkőzések során elszenvedett vereségért, a döntőben pedig végül az orosz csapattal néztek szembe.

 

„6 másodperc a végéig, olimpiai bajnok Magyarország! 24 év után a magyar vízilabdacsapat nyer és az édesvíz a medencében sóssal keveredik, sírnak a fiúk” – kiáltott fel Knézy Jenő a döntő végén. Ezzel a győzelemmel 1976 után a magyarok először nyertek olimpián vízilabdatornát.

Az olimpiai bajnok vízilabdázókból álló Millennium Masters most ismét megmérkőzik a sydney-i ellenfelével, az orosz válogatottal, akik ellen az akkori olimpiai döntőben 13:6-ra győztek.

 

A kétnapos vízilabda fesztiválon péntek este az orosz masters válogatott ellen játszák újra a 19 évvel ezelőtti olimpiai győzelmük meccsét, szombaton pedig az Európa- és világbajnok masters csapattal küzdenek meg.

 

 

 

Forrás, fotó: WEO Media Agency



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com