Augusztus 20. – Szombaton kezdődnek a központi rendezvények

Idén három napon át tartanak az augusztus 20-ai központi rendezvények. Már szombaton megnyílik a Magyar Ízek Utcája, a budai Várban mindhárom nap koncertekkel, programokkal várják az érdeklődőket. Augusztus 20-án a hagyományok szerint a zászlófelvonással, majd a honvédtisztavatással kezdődnek az ünnepségek. Délután a szentmisére és a Szent Jobb-körmenetre, majd az esti tűzijátékra is sokakat várnak a szervezők.

Szombaton megnyílik a Magyar Ízek Utcája, ahol egyebek mellett az ország tortája és az ország cukormentes tortája verseny győztes tortáit, valamint a Szent István-napi kenyeret is meg lehet majd kóstolni. A Várkert Bazárnál felállított színpadon mindhárom napon több fellépő tart koncertet. Vasárnap este a Gellért-szobornál mások mellett a Tankcsapda is fellép.

Augusztus 20-án, hétfőn a programok a hagyományoknak megfelelően a Parlament előtti Kossuth Lajos téren kezdődnek, ahol katonai tiszteletadás mellett felvonják a nemzeti lobogót. Ezt követi a honvédtisztjelöltek avatása, amelyen beszédet mond Áder János köztársasági elnök és Benkő Tibor honvédelmi miniszter.

Délelőtt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából átadja a Külhoni Magyarságért Díjakat az Országházban.

Szintén a Parlamentnél, a Dunán idén is lesz légi- és vízi parádé.

Déltől este 7-ig ingyenesen lesz látogatható a Szent Korona a Parlamentben.

Délután idén is lesz hagyományos ünnepi szentmise és körmenet. A Mária Rádió szerkesztősége elől 13 órakor több ezer ember zarándokol át gyalog a Szent István-bazilika elé. A zarándoklatot a Váci úton, a Nyugati téri felüljárón, a bazilika hátoldala felől érkezve Székely János püspök vezeti. Népviseletben lesznek a Böjte Csaba ferences szerzetes árvaházában nevelkedő gyerekek, székelyföldi zarándokcsoportok, délvidékiek, kárpátaljaiak, felvidékiek és cigányok.

Augusztus 20-án a fővárosi programokat szokás szerint az esti ünnepi tűzijáték zárja majd. Mozgáskorlátozott emberek az Olimpiai parknál lévő rakparti részen tekinthetik meg a tűzijátékot. A szervezők azt javasolják, hogy az érdeklődők a Lánchíd és a Margit híd közötti partszakaszról, valamint a Margit hídról nézzék a tűzijátékot.

Az ünnep biztonságos lebonyolításáért most is az operatív törzs felel. A törzs vezetője Kovács Zoltán kormányszóvivő, tagjai mások mellett a katasztrófavédelem, a rendőrség, a honvédség, a Terrorelhárítás Központ, a Köztársasági Elnöki Hivatal, a mentőszolgálat, a meteorológiai szolgálat és a Budapesti Közlekedési Központ képviselői.

Az augusztus 20-ai programok részletesen megtekinthetők a kormány honlapján (www.kormany.hu).
Emellett országszerte sok településen tartanak ünnepi megemlékezéseket, szentmisét, kenyérünnepet Szent István napja alkalmából. Debrecenben idén is a hagyományos virágkarnevállal ünnepelnek.

Az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére augusztus 20. hivatalos állami ünnep.

MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com