Augusztus 20. – Állami kitüntetéseket adott át Kásler Miklós

Az államalapítás ünnepe, augusztus 20-a alkalmából állami kitüntetéseket adott át Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, a Pesti Vigadóban.

    Kásler Miklós ünnepi beszédében azt mondta, hogy a kitüntetettek a természetet, az élővilágot, az embert, a gondolatokat, a művészeteket tanulmányozták és új utakat, megközelítéseket találtak “a gondolatok birodalmában”, a tudományokban, valamint a kultúrában.
A miniszter a magyar nemzet és a kormány nevében megköszönte a hetvenöt díjazottnak a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett kimagasló, példamutató tevékenységét.
Kásler Miklós az ünnepségen felidézte, hogy a krónikások szerint a magyarok mitikus eredetmondája az Emese álma. A monda szerint a fejedelemasszony isteni álmot látott, látomása volt egy turul megjelenésének képében. Úgy érezte, hogy méhében forrás fakad, amely ágyékából csörgedezve idegen földön óriási folyammá terebélyesedik. Az égi látomás gyümölcse Álmos lett, és az ő ivadékaiból valóban szent királyok származtak. Álmos küldetése az volt, hogy összegyűjtse a rokon népeket, szövetségbe tömörítse őket és “visszafoglalja ősei gyümölcsét itt a Kárpát-medencében”. Küldetését hatodik unokája, Vajk teljesítette be, emelte spirituális magasságokba, új dimenziók közé helyezte azzal, hogy felvette a kereszténységet – mondta a miniszter.
Kijelentette: az államalapító Szent István király kijelölte a magyarság helyét Európában és a világban is.
Ez a gondolati kör emelete a világi hatalom csúcsára a birodalmat évszázadokon keresztül, és ez volt az a régi biztos alap sanyargattatásaink, nyomorúságaink és véráldozataink évszázadaiban, amire mindig tudtunk építeni – mondta Kásler Miklós.
Az ünnepségen Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Magyar Érdemrend Középkereszt, valamint Népművészet Mestere és Népművészet Ifjú mestere elismeréseket adtak át.

Budapest, 2019. augusztus 16. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere (j) és Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára (b) az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadó dísztermében tartott ünnepségen és az állami kitüntetések átadásán 2019. augusztus 16-án. MTI/Szigetváry Zsolt

 

 

Forrás, fotó: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com