ATM-fosztogató bandát fogtak el a rendőrök

ATM-fosztogató bűnözői csoportot számoltak fel magyar és német rendőrök – közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának közleménye szerint a Frankfurt am Main-i Főügyészség 2018-ban európai nyomozási határozatot bocsátott ki K. Tamás magyar állampolgár és társai ellen. A németek adatai szerint a férfi a bűntársaival pénzautomatákat robbantott fel Németországban, majd ellopták belőlük a készpénzt.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség pénzmosás gyanúja miatt rendelt el nyomozást. A nyomozók megállapították, hogy a Németországban elkövetett bűncselekményekből szerzett vagyont K. Tamás és társai Magyarországon mosták tisztára. A magyar rendőrök ezért vagyonvisszaszerzési eljárást is kezdeményeztek.

A magyar nyomozók jelzésére december 7-én Németországban elfogták a 41 éves K. Tamást és két társát, a 39 éves K. Balázst és a 45 éves Z. Zsoltot, akik a megalapozott gyanú szerint részt vettek az ATM-ek kifosztásában. Elfogták a bűnözői csoport egyetlen német állampolgárságú tagját is. A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai – a német rendőrökkel közösen – szerdára összehangolt bűnügyi akciót szerveztek több mint száz rendőr közreműködésével. Hajdúnánáson, Nyíregyházán és Budapesten újabb négy gyanúsítottat fogtak el. A hét férfinél lefolytatott házkutatásban forintot és eurót foglaltak le, lőfegyvert és lőszereket, ingatlant és két gazdasági társaságban lévő üzletrészeket vettek zár alá, bankszámláikat befagyasztották, pénzintézeti széfjeiket átkutatták.

A négy újonnan elfogott magyar férfit a rendőrök robbanóanyaggal elkövetett robbantás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A magyar és a német nyomozást, a közös nyomozócsoport munkáját az Europol és az Eurojust segítette. A nemzetközi bűnügyi információcserének köszönhetően a két ország rendőrei felszámolták a bűnbandát – áll a közleményben.

Forrás: MTI.hu
Fotó: wiki

cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com