A megváltozott piaci körülmények miatt átalakítják a munkaügyi központok foglalkoztatási osztályainak működését, a pilot-program célja, hogy a következő 1-1,5 évben közel 50 ezer embert vezessenek vissza az elsődleges munkaerőpiacra – mondta Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

    Hozzátette, a programban az álláskeresők segítséget kapnak önéletrajzuk megírásában, képességeik meghatározásában. Ezáltal a foglalkoztatási osztályok munkatársai az álláskeresőket végzettségük, illetve készségeik és képességeik alapján tudják kapcsolatba hozni a számukra megfelelő munkáltatóval.

Az államtitkár elmondta, hogy a rendszer átalakítását a pilot-program keretében először csak Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú Bihar megyében indították el, a későbbiekben terjesztik ki az egész országra.

Bodó Sándor, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szólt arról is, hogy főként a határ mentén, mint például Hajdú Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Baranya és Zala megyében vannak még jelentős munkaerő-tartalékok.

Forrás: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com